SZILÁGYI István

KŐ HULL APADÓ KÚTBA

A Kő hull apagó kútba nemcsak a romániai magyar irodalomnak, hanem a jelenkori magyar irodalom egészének kiemelkedő alkotása. Jelentős epikai teljesítmény. Majdnem minden mondata, jelenete, párbeszéde egyszerre és pontosan illeszkedik a regény többfelé mutató, egymást kiegészítő jelentés-szféráiba. Ezenkívül alapos történelmi regény, amely majdnem hogy kielégítené még Flaubert nehézkes igényeit is: pontos szociográfia, Nagy Lajos módszerére emlékeztető, izgalmas lélektani krimi, amelynek ősét valahol az Ágnes-asszony-tipusú balladák között éppúgy kereshetjük, mint a Maigret felügyelőt író Simenon igyekezetében; és közben rádöbben az olvasó, hogy a közép-európai kisvárosok sokáig mozdulatlannak tűnő, folyton rendezett világa még az amerikai Dél Faulkner-bemutatta légkörével is rokonítható.

Századeleji kisvárosban, Jajdonban lejátszódó cselekménye egyszerű: Szendy Ilka, ez a céhmesteri-kurtanemesi családból származó vénlány, ollóval meggyilkolja Amerikába induló napszámos szeretőjét; Gönczi Dénest. Holttestét a disznóól alatti kiszáradt kútba dobja, s addig hordja rá a követ, mígnem beteljesül rajta is a végzet: Faggyas, a néhai tímárműhelyből elzavart és koldussá lett szolga hasábfával agyonüti. Ám itt nincs látványos igazságszolgáltatás, a krimi csak a pszichológiai szférában oldható fel. (Dehát tudta ezt már Arany János is, akinek ballada-alkotó szelleme minduntalan felizzik a regényben.)

Ennek a pszichológiai motiválásnak egyik kivételes remeklése a regény harmadik tételeként megjelenő disznó-scherzo: Ilka a kövekkel apasztott kút feletti disznóólba megveszi halott sógorának három süldőjét. Ezeket eteti a legfinomabb ételekkel, ruházza a legelőkelőbb ágynemükből szabott ruhákkal, és úgy becézi őket, mintha ők lennének Gönczi Dénes fiai. De mindez észrevétlen, a nyitott kapujú házban is zárt titokban történik, a tudatosodás és bomlás mesteri összhangjában. Író ilyen jelenet megalkotására csak ritkán, a legmerészebb és legszerencsésebb perceiben vállalkozhat. Szendy Ilka lélekkálváriája pszichológiai értelemben hiteles, azaz természetes, mert a valódi életből vett. Szilágyi nem mutatja be, nem írja le, miként a többi szereplőt sem; alakjai bennünk fogalmazódnak élőkké. Tehát összetett, komplex jellemekké, akik csak önmagukból érthetők és magyarázhatók. Kiváltképpen a hősnő Szendy Ilka. A regény minden mozzanata őérte van, általa nyeri el funkcióját. Önmagát, s osztályát megalázó szeretkezésében jajdoni hölgyek fehérneműi között hempereg Gönczi Dénessel, miközben a falon függő fejedelemképre tekint, s hitegeti magát, hogy hozzá méltó történelmi nagyúr öleli. S mert Gönczi Dénes hála helyett menekülni akar előle, megöli, és követ hord a tetemre; él egy világban, de fölötte áll annak, s épp ezt a felsőbb egyedüliségét kéjelegve szolgáltatja ki a rangján aluliaknak. Bár kísértetiesen céltudatos, végül mégis megbolydult tudata miatt teljesül be sorsa.
A mű hangoskönyvtári változatát Bodor Tibor színészi többlete teszi még nagyszerűbbé.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez