|
TILLMANN J. A.
A NÖVEKVŐ NAPOK NÉPE. A LADOMI LELET.
Tillmann, ahogy magát nevezi: "későújkorkutató" író, vélhetően
azt gondolja, hogy a kultúra, az intellektuális
felvértezettség, a liberális és művelődéstörténeti referenciák
garmadája alkalmas egy igazi posztmodern regény megírásához,
kiváltképpen akkor, ha ezt "könnyű csuklóval", frivolizáló
játékossággal végzi el a szerző. Ám már a "regény" szó is
megtévesztő, hiszen a kötetben prózai töredékek sorozatáról van
szó, amelyekből egy kaleidoszkóp forgatásához hasonlóan az
olvasó maga rakhatja össze azt a koncepciót, amely a
részleteket verbálisan összetartja. Esszéistaként (is) jelentékeny
Tillmann J.A. a legposztmodernebb
városi "nomád" életérzésének kíván hangot adni, vagyis az
"ősélménykeresők", a "szemhatárszélesítők", a "negatív
képernyők" és különféle késő újkori hangok és érzések vevőinek
mentalitását, intellektuális szubkultúrájának ábrázolását
kívánja nyújtani. A koncepció szerint a "massza" egy valamikori
jövőben talált leletanyag - jelentésüket magukba záró,
enigmatikus töredékek halmaza, kancsalul ironikus látásmóddal
megjelenítve - amely aztán önmagába zárul, és ezért az ősi
nomád leletek titokzatosságával teljes. A kötet
szövegtöredékeket, levélformákat, egy fogalmi ál-lexikont is
tartalmaz. A jobbra érdemes szerző - miközben szeszélyes
szabályok szerinti feladványt ad olvasóinak - abban mégiscsak
téved, hogy mindezt kacifánt, kitekert nyelvezetű és
bennfenteseknek is terhes tónusú magyar mondatokban érdemes
csak előadni. Ám lehet, hogy a posztmodern játékos szellem
éppen arra törekszik, hogy elhitesse, miként lehet a műanyagot
anyagként megjeleníteni. - Csakis "vájtfülű", a posztmodern
iránt érdeklődő olvasóknak való.
|
