John Ronald Reuel TOLKIEN

A WOOTTON-I KOVÁCSMESTER

A Tolkien-mesevilág egyik alapmotívuma - amely a Grál- és az Arthur-mondakörnek is vezérszólama - a vándorlás, az útkeresés a fő ösztönző a mostani meseregényben. Ez az erő voltaképpen az ember örök önmegismerési vágyából fakad, ama törekvéséből, hogy megkeresse akarata, erkölcsisége, személyisége határait, s ez hajtja időről időre vándorutakra a történet címszereplőjét, aki két kisgyermekét, szelíd hitvesét, békés hajlékát néha el-elhagyja. Különös táj várja ilyenkor természeti varázsával, szépséges földöntúli lényeivel hívogató. Vissza-visszatér az Örök Reggel Völgyébe, a smaragdzöld pázsitokkal bűvölő-bájoló rétekre, bár több figyelmeztetés óvja, inti a kirándulásoktól. Varázsrelikviák ereje hat; a woottoni kovács még kora ifjúságában, gyermekként birtokosa lett (bár tudtán kívül) egy tortába sütött ezüstcsillagnak, mely Tündérföldről származott.
A mese egyfelől a való világ realitásainak stilizált rajza; Wootton falu mikrovilágának, illusztris szereplőinek és a település életének (különösen ünnepeinek) bemutatása. Ez a népi életkép át- meg átszövődik sejtelmes, misztikus elemekkel. A szereplők is fölmutatják ezt a kettősséget; Alf, a Kukta, a későbbi Mesterszakács természetfölötti lény is: Tündérföld követe, s akivel találkozik, annak sorsát - ha méltónak tartja rá - jó irányba formálhatja. Az egyén önfelfedező útjai, vándorlásai a mesében sohasem öncélúak: a közösségért kell jobbá, nemesebbé csiszolódnia. A történet olvasata többféle; gyerekek számára színes-izgalmas meseregény, a felnőtt olvasóknak pedig parabola, mely a mesevilágba elsősorban azért vezet el, hogy a valós világ megoldhatatlannak tűnő kérdéseire művészi választ fogalmazzon meg.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez