Lev TOLSZTOJ
MEDVE A SZEKÉREN
A nagy realista mesemondóként sem tagadja meg önmagát: mindvégig
mértéktartó, logikus elbeszélő, színes állatfigurái - az ezopusi
hagyományt követve - valójában népi alakok, észjárásuk s kalandjaik,
erényeik és gyarlóságaik egyaránt a természetben élőemberről vallanak.
A klasszikus hagyományt követi Tolsztoj abban is, hogy állatmeséi
többnyire rövid példázatok: mély életismeretről tanúskodó
megfogalmazásai egy-egy meglátásnak, igazságnak. A "kicsapongó"
fantáziát visszautasítja, mégsem válik szárazzá, az érzékletesség
mindig megóvja attól, hogy a "tanulságra" redukáljuk történeteit.
Tanításának máig érvényes alaptétele az összetartozás, az
egymásrautaltság: "tehet jót egy kisegér is", a hangya is segíthet a
galambnak; alighanem ez a "humanizmus" Tolsztoj állatmeséinek egyik
legrokonszenvesebb vonása. A népi hősök közvetlenül is megszólalnak; a
gyűjtemény nagy része "valódi történet" egyszerű emberekről, főként
muzsikokról, de a válogatást számos lírai darab, novellisztikus
állattörténet is kiegészíti (A kismadár; Filipok; A talált gyermek; Mi
történt Bulkával Pjatyigorszban). Tolsztoj a népköltészetből is sokat
merített, némelyik népi ihletésű meséje, mint például a Lipunyuska
vagy a Három medve a kötet legszebb darabjai közé tartozik. A könyv
meséit már a nagycsoportos óvodások is élvezhetik.
|