Jules VERNE

A SZAHARA TENGERE

Verne élete utolsó alkotásában, a posztumusz műként megjelent A Szahara tengerében visszatér a természetátalakítás témájához. A cselekmény romantikus módon indul: a tunéziai Gabes kikötőváros börtönéből - édesanyja és testvére segítségével - megszökik Hadjar, a harcias tuaregek vezére, hogy - visszatérve a sivatagba - élére álljon népének, amelyik a karavánok fosztogatásából él, miközben küzd a francia gyarmatosítók ellen. Ugyanekkor Schaller mérnök és kicsiny csapata terepfölmérést végez a sivatagban a célból, hogy kiderítsék: eláraszthatók-e tengervízzel a Szahara lapályos, tengerszintnél alacsonyabban fekvő részei? A terv szerint Gabestől csatornán át juttatnák a tenger vizét a sivatagba, s az így keletkező beltenger hajóforgalma föllendítené a kereskedelmet, az ipart ezen az elhagyatott tájon, egyben eltűnne a nomadizáló-tuaregek "élettere" is, miáltal jelentékenyen növekedne a térség közbiztonsága. Verne hosszan ecseteli a földmérők sivatagi útját, tüzetesen ismerteti a beltenger létrehozásának terveit. Egy viharos napon Hadjar martalócai elfogják Schaller mérnököt és kíséretét, és a távoli oázis omladozó erődjébe zárják a foglyokat, hogy túszul használják őket a csatornaépítő társasággal való alkudozásuk során.

A regény Vernének a lassan csordogáló cselekményű, részletező kifejtésű, sok-sok természetismereti tudnivalót előadó munkái közé sorolható; az író elidőzik a sivatag és Észak-Afrika geológiai és hidrológiai jellemzőinél, kedvvel ismerteti szegényes állat- és növényvilágát, beszámol az itt élő népek, a beduinok és tuaregek életmódjáról és szokásaikról, méltatja a franciák civilizatorikus tevékenységét stb. A regény - minden fiatal és idősebb Verne-olvasó gyönyörűségére szolgálhat.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez