|
AMIT AZ ALVÓ NEM LÁT
Irodalom- és művészetkritikai írásai, illetve novelláskötete
megjelentetése után ismét verseskötettel jelentkezik a fiatal
író-költő. A kötet hat ciklusba rendezett válogatás az 1990 és
1994 közötti termésből, középpontjában a Francia kert
című ciklussal, amely tulajdonképpen egyetlen szétbontott
hosszú vers. Erre utal, hogy a számozott költemények utolsó
sora mindig megegyezik a következő első sorával. A forma
hagyományos, és a kilencvenes évek közepén már a tartalom is
annak tekinthető: városi magányról, az egyén megváltás-kereséséről,
megmagyarázhatatlan gyermekkori emlékképekről
olvashatunk. Visszatérő inspirációi a bibliai történetek, de
nem "magyarázó irodalomról" van szó, inkább az Írás
újraértelmezéséről, lélekre gyakorolt hatásának elemzéséről;
ezek a lírai történetek beépülnek a mindennapi életbe, az Apa
emléke, a közös ebédek, séták közé, és részét képezik az egyéni
mitológiának is. Gyakori szinesztézia, képzettársítások és sok
ismétlés - ezek adják a költemények szaggatott lendületű
ritmusát, amelyet a felsorolások és ellentétek bontanak meg és
- makroszinten - egységesítenek. Nemcsak a forma, hanem a
gondolatok is szaggatottak; számok és betűk köré rendeződnek a
versek; a szavak kiismerhetetlensége és az idő múlásának
befolyásolhatatlansága "rémíti" meg a költőt, és ez készteti a
megváltás keresésére. A kötet záróverse (A feltámadás
után) azonban arra utal, hogy a megváltás lehetetlen. |
