Mika WALTARI
JOHANNESZ ANGELOSZ
1452. december 12-től 1453. május 30-ig számol be életének és
környezetének eseményeiről Waltari regényének címszereplője, Johannesz
Angelosz. A rejtélyes származású férfiú - akiről csak a mű végén derül
ki, hogy "bíborbanszületett", Konstantinápoly trónjára érdemes -
előkelő "latin" idegenként forog a törökök ostromolta Konstantinápoly
utcáin, terein, templomaiban, papok, katonák, nemesek és közemberek,
valamint a legfőbbek, a császár, a megadux és a vezérek köreiben.
Negyvenedik életévét nemrég töltötte be, és most lesz először, ám
annál szenvedélyesebben szerelmes egy eleinte szintén titokzatosnak
tűnő leányba, akiről azonban hamarosan kiderül a megadux lánya. A
regény nagy része tulajdonképpen erről a szerelemről szól; annak a
férfiúnak a szerelméről, aki nőt ugyan félelmetes mennyiségben ismert
és bírt, ám az igazi szerelmet csak a halál árnyékában tapasztalhatja
meg. Mert a biztos halál vár mindkettejükre, miként Konstantinápolyra
is. És nemcsak a törökök irtóztató túlereje miatt, hanem azért is,
mert Konstantinápoly belülről vált gyengévé, megosztottá, önmaga
ellenségévé. Mást akar a gyenge császár, mást a kiváló katona és
hadvezér, a megadux, mást a görög rítushoz ragaszkodó papok és
főpapok, mást a pápával békülni akarók, mást a filozófusok és mást az
utca népe. A zűrzavarban tulajdonképpen csak Johannesz Angelosz lát
tisztán, ám az ő tervei is hiúnak bizonyulnak a török álnoksággal
szemben. Waltari egy világkorszak végét kívánta ábrázolni regényében,
ehhez képest telis-tele zsúfolta azt nemcsak konkrét eseményekkel (a
főszereplő visszaemlékezései egészen a várnai csatáig nyúlnak vissza,
ő ott is járt, és tanúja volt a magyar király halálának), de
szimbólumokkal, történetfilozófiai víziókkal is, amelyek sokszor
engednek meg modern "áthallásokat".
|