MÓRICZ Zsigmond

FORR A BOR

A Forr a bor különös, kétarcú alkotás: egyfelől része Móricz Zsigmond önéletrajzi regénysorozatának, egész életművén végigvonuló "vallomásos" könyvei folyamának egyik darabja, közelebbről a Légy jó mindhalálig szinte közvetlen folytatása, másfelől azon munkái sorozatába tartozik, amelyek - bevallottan balzaci igénnyel - a magyar társadalom teljes összképét igyekeztek felrajzolni, tablóba rendezni. Az egyetlen évben, 1899-ben játszódó mű így egyrészt Nyilas Misi (a Légy jó mindhalálig hőse) érettségi évének bemutatása, benne - nem is titkoltan - az író kisújszállási gimnáziumi éveinek szinte fotografikus hűségű beszámolója, másrészt annak a generációnak a rajza, amely meghatározó lesz majd a húszas-harmincas években, azok mentalitásának, törekvéseinek, emberi minőségének ábrázolása, akik szinte a huszadik század küszöbén "érték" meg, hogy egy-két évtized múlva a társadalom "vezetői" legyenek. A regénynek ez a két "vonala" kitűnően harmonizál egymással, az író pedig - ritka bravúrral - egyszerre tudja az érettségi előtt álló nyolcadikosokat a sokat látott társadalomrajzoló, "kritikai realista" szemével és eszközeivel, valamint a köztük élő, írónak készülő, elhúzódó kamaszkorának kataklizmái közt vergödő Nyilas Misi szemüvegén át látni és láttatni. Az igen sokáig készülő, több részletben, külön is megjelent regényt az író csak 1939-re dolgozta egységes műalkotássá. Általában nem számítják a legjobb Móricz-regények közé, de újabban sokan érveltek amellett, hogy igenis az "első vonalba" tartozik. Az olvasók körében azonban mindenkor népszerű volt.


Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez