|
Friedrich SCHILLER
HÁROM DRÁMA: A kötetet Schiller egyetlen nem történelmi témájú drámája, az Ármány és szerelem nyitja. A "polgári szomorújáték" a kor társadalmi és ideológiai harcainak lenyomatát őrzi. Benne az abszolutisztikus berendezkedésű feudális kisfejedelemségekben uralkodó antihumánus erkölcsök ellen emeli fel a szavát, az új, felvilágosult eszmék, és a polgárság nevében és érdekében. Voltaképpen valódi realista alkotás ez, amely - ráadásul - igen színszerű is (részben az utóbbinak köszönheti máig sem szűnő népszerűségét). Lujza, a tiszta szívű polgárleány és Ferdinand, a hercegség cinikus, gonosz miniszterelnöke fiának szerelme, a polgárapa rendíthetetlen becsületessége, vagy éppen az anya már-már felülmúlhatatlan ostobasága mindig is emlékezetesek maradnak a nézők és olvasók számára egyaránt. Nem véletlen, hogy a Don Carlos Posa márkija majd két évszázad múltán is a szabadság eszméjének megszemélyesítője. Ugyanakkor ez a darab nem minden hiba nélkül való. Bár Schiller korhű kosztümökben lépteti fel a szereplőket, a történelmi hitelességre azonban - Shakespeare nyomdokain haladva - ekkortájt még nem sok gondot fordít. A Tell Vilmosban a Don Carlos-motívum tér vissza. A dráma erőteljes realizmussal állítja elénk az elnyomást, a jogtalanságot megelégelő nép összefogását. Benne az európai drámairodalomban először találkozunk a szenvedő, a szabadságért harcoló nép főhősként megjelenített ábrázolásával. |
