KOVÁCS András Ferenc

ADVENTI FAGYBAN ANGYALOK

Kortárs költészetünk ismerői jól tudják, hogy az erdélyi Kovács András Ferenc költőink egyik legkülönösebbike; bujkáló, folyvást maszkot öltő verselő, akinek remekül mímelt gesztusai kevésbé valaminek a kifejezésére, sokkal inkább valaminek a leleplezésére szolgálnak. Hol a századforduló táján marosvásárhelyt "élt" Lázáry René Sándor, hol az amerikai Jack Cole nevében szól, vagyis nem csupán az irodalom művekben megvalósuló fikcióját alkotja meg, de fiktív költőket teremt és rajzol körül nagyon pontosan, majd az ő nevükben és modorukban versel.
Az ünnepélyes hangulatot ígérő, hagyományos költészetet sejtető cím - Adventi fagyban angyalok - alá az 1994-1997 közötti verstermést fogta össze. És bár természeti, kozmikus impressziót sejtet a cím, e versek mindegyike a költőre jellemzően kulturális élményekből, egyszerre éteri és konkrét irodalmi tapasztalatokból, stílus- és életmű-utánzatokból építkezik. Hol ódon magyar nyelvemlékek stílusában szól (Kys maghyar nyelw: emleec), hol meg Kosztolányi irályát idézi (Friss tinta, tinta, tinta!); egyszerre visszakalandozik az ókorba (Szapphói fragmentum), máskor elvándorol távoli tájak stílusa felé (Kínai dallam); van, amikor altatót gügyög (Két altatódalocska), van, amikor az epigrammatikus tömörség bölcseletét utánozza groteszkül (Kisebbségi lé). Legtöbbször képzeletgazdag nyelvi játékok sorozatával sziporkázik, például a Hadd-el-KAF magyarab költemények ciklusban a magyar nép világrokonságának verses-játékos tablóját alkotja meg. Tud orosz lélekkel szavalni (Alekszej Asztrov versei), máskor a nyugat szédületét idézi (Lázáry úr Párizsban), de sosem maga vall magáról, saját gondolatairól, érzéseiről, hitéről vagy eszményeiről. A leplezést, az alakoskodást odáig fokozza, hogy a kötet végén - természetesen fiktív - jegyzetek magyarázzák és dokumentálják a versek tartalmi elemeit, motívumait, filológiai eredetét stb.
Az olvasó egyre elszántabban keresi ebben a kötetben is: milyen a költő igazi arca, milyen valódi hangja, melyek a saját élményei, milyen a saját modora? Nos, nincs könnyű dolga, mert Kovács András Ferenc egy percre sem billen ki szerepéből, rafináltan bujkál tovább a maga festette színes paraván mögött, folyvást új alakot ölt, valaki másnak a hangján szól, más nevében beszél, mondandóját is kölcsönzi talán. Mégsem ez a kiismerhetetlen sokarcúság az erénye, hanem a gesztusok és stílusok kavalkádja mögül ki-kibukó alapeszme: álságos világnak álságos a tükre is.
Mindemellett mesterségbeli tudása egyenesen lenyűgöző, ismer minden versformát, korstílust, metrumot, modort, technikát; az ókori esztétikák alapkategóriájában, a mimézisben utánozhatatlan és bravúros. Valódi poeta doctus - minden verse külön-külön olvasói élmény, valóságos költészeti csemege.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez