KOVÁCS András Ferenc

SALTUS HUNGARICUS

A kortárs líra olvasói pontosan tudják, kicsoda Kovács András Ferenc, és természetesen azt is tudják, hogy nemcsak egyik legtermékenyebb lírikusunk, de a leginkább alakváltoztató költőink közül való, aki "anyanyelvként használja a tűnt idők költészetének teljes formakészletét" (Bán Zoltán András találó megállapítását idézve). Kovács András Ferenc ha akar, klasszikus metrumban ír, ha akar, posztmodern szöveget konstruál; kedveli a századforduló romantikától szimbolizmusba hajló komorságát, miközben játékosan le-lerántja a maga álorcáját; könnyedén vesz föl eltérő költőszerepeket és szinte percenként váltogatja beszédmódját, hangzását, formáit, tónusát.
Kötetének három ciklusa is legalább "három költőt" revelál. Az első részben (Járom a járom) kiugróan dominál az említett formai játékosság; haláltáncszerűen vonultatja föl egykori költők hajdani eszméit és stílusait - eközben kirajzolódik a ciklus érzelmi íve, hangulati modulációja a Don Quijote-i patetikusságtól a prózai jelen profanitásáig. A második ciklus (Agebek, latrok lakomáján) az erdélyiség gondolatát szólaltatja meg ugyancsak sokféle alakváltozatban: a tradicionális hazafiság kifejezésétől a dezilluzionált szkepszisig, a jelentéktelenség miatt érzett rezignációig. A harmadik ciklus (Három a magyar) a súlyos gondolatokat komor hangon megszólaltató versek foglalata. A kollektív léptékű és sorsszerű gondok reményvesztettségét az intimebb, családi szféra derűje, játékossága, kedélye variálja. Ez az új versekből álló kötet is megerősíti az olvasót korábbi tapasztalatában: Kovács András Ferenc költészete a költői szabadság és könnyedség megtestesülése.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez