REJTŐ Jenő

VANEK ÚR PÁRIZSBAN

A regény két körülbelül egyenlő terjedelmű részből áll, az egyikben a főhős, Sába István és legjobb barátja, a más Rejtő-művekből is ismert Gorcsev a légióban szolgálnak, a Szaharában csatangolnak, szökött légiósokból brigádot kovácsolnak, míg a második rész Párizsban játszódik, egy főleg magyarokból álló bohémtanyán, ahová a második rész vége felé megérkezik Sába és Gorcsev is. Az első rész harmadik személyű elbeszélés, a második én-regény; egy addig fel sem bukkant, később is meglehetősen jelentéktelennek maradó figura, Ambrus (igaz, a mű végén ő veszi feleségül Goresev húgát) beszéli el. A két rész között - utólag - meglehetősen sok kapcsolat alakul ki, a regény mégis széteső. Hiányoznak belőle a Rejtő-féle humor sajátos fioriturái is, helyettük - néha szinte megdöbbentő ízléstelenséggel - fékevesztett paródiaszövegeket kapunk: a pofonok más Rejtő művekben is hatalmasak, itt azonban szinte metafizikus méretűekké válnak; a sivatag arabjai, tuaregjei nyáladzó hülyékként lépnek színre, egyáltalán Sábán, Gorcseven és Ambruson kívül mindenki abszolút tökkelütött. Oldalakon keresztül beszélget egymással két süket légiós, ahol minden humornak egyedül az a forrása, hogy természetesen nem a másik szövegére felelnek stb. Telis-tele van a regény más Rejtő-könyvekből ismert poénok halvány utánzataival, gyengébb újraelmeséléseivel is: megjelenik a fogatlan, mindentől és mindenkitől félő oroszlán, a rémtörténetek színhelyévé váló kastély, a feltámadó hullák, a korbáccsal rendet teremtő kedves és vonzó leányka stb, Igazi Rejtő-olvasó, a "nagy" Rejtő-regények kedvelője csalódott és kétkedő lesz e könyv olvastán.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez