John STEINBECK
ÉLETBEN MARADNI
Joseph Wayne egy nap azzal a gondolattal áll idős édesapja elé, hogy földet kellene vásárolniuk, mert birtokuk nem tart el négy fiút és meglévő, illetve leendő családjukat. Apja csak abba egyezik bele, hogy nyugatra induljon, ahol ingyen juthat földhöz, s - érezvén, hogy hamarosan meghal - áldását adja fiára, akit mindig is utódjának tekintett. Vándorlása során Joseph eljut a közép-kaliforniai Nuestra Senora völgyébe, ahol gyönyörű földet talál, és letelepszik. Különös vonzódása a természet iránt egyre erősödik, s házát egy öreg tölgyfa oltalmazó ágai alá építi, amelyben időközben meghalt apját látja megtestesülni. Három testvérét családostul hamarosan maga után hívja, annak ellenére, hogy a tudomására jut a riasztó hír, mely szerint a völgyben időnként pusztító szárazság van. A család elismert vezetője lesz, meg is házasodik, gyermeke születik, a földhöz való szinte vallásos, mindennél erősebb kötődése azonban kiemeli embertársai közül, s egyúttal el is távolítja tőlük. Bátyjának, Thomasnak a felesége egyszer így fogalmaz: "Az alakja óriásira nő, fölébe emelkedik a hegyeknek, s ereje ellenállhatatlan lesz, mint a szél rohanása. . Ő örökkévaló. . Ő minden ember egy személyben . s még több is ennél: jelképe a föld lelkének." Másik bátyja, a mélyen vallásos Burton nem érti meg, s hasztalan próbálja eltéríteni öccsét a - szerinte - pogány természetimádattól, végül ő hagyja el a családot. A beköszöntő szárazság a család többi tagját is elvándorlásra kényszeríti, a völgyben egyedül a most már minden idegszálával csak a földre figyelő, annak titkát kutató Joseph marad, s végül saját életét áldozza azért, hogy eggyé válhasson vele. |