STENDHAL

A SZERELEMRŐL

Stendhalnak ez az 1822-ben készült műve hosszú ideig nem keltett érdeklődést; a század vége felé fedezték fel és sorolták remekművei közé. A könyv a szerelemről szóló aforizmákba, elmélkedésekbe, anekdotákba rejtett szerelmi vallomás. Stendhal férfikora legszebb éveit egy viszonzatlan nagy szerelem töltötte ki. Napóleon bukása után Milánóba költözött, ott ismerte meg Mathilde Viscontinit, akit hiába ostromolt. A szép és megközelíthetetlen asszonynak írta művét.

Stendhal mindig a szigorú tények, a realitások embere volt, ebben a könyvében is az maradt. Nem lirizál, hanem mint saját maga és mások kitűnő megfigyelője, a természettudós és pszichológus pontosságával írja le a szerelem keletkezését, kifejlődését, megnyilvánulását. Kristályosodási elmélete, amelyre az egész esszé épül, máig is népszerű. A kristályosodás hét állomása után Stendhal a szerelem négy változatát különbözteti meg: a szenvedélyes szerelmet, a kedvtelés szerelmet, a testi szerelmet és a hiúság-szerelmet. A változatokat hat különböző vérmérséklet szerint is bemutatja, kombinálva a szemérem kilenc tulajdonságával. Ám nem elégszik meg a szerelem jellemek szerinti csoportosításával. Felfedezi, hogy a nemzeti alkat és az államformák ugyancsak befolyásolják a szerelem szokásait. Mint nagy utazó, az irodalmi példákon kívül a maga gazdag tapasztalatait is elmondja a különböző népek régi és korabeli szerelmi-erkölcsi életéről. Fejtegetései közben elkalandozik más területekre: főleg a társadalmi, politikai életben állítja pellengérre a nevetséges, konvencionális szokásokat. A szerelem sokoldalú bemutatása mellett figyelmet szentel a nemek közötti ellentéteknek. Ezek egyike a korabeli képmutató nőnevelés: a válással kapcsolatban élesen bírálja az egyházat.
A könyv a maga nemében páratlan, számos "tétele" máig helytálló, anekdotái, szellemes aforizmái kulcsot adnak Stendhal és kora megértéséhez is.


Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez