ZALÁN Tibor

KÍVÜL

"A költői vers trónfosztása idején" írott verseivel jelentkezik újabb (1993) gyűjteményében Zalán Tibor. Rosszkedvű verseket mutat be, már kötetének címével is jelezve, hogy mostani világunkon kívül érzi magát. Miért? Mert azt látja, hogy "mindenkinek sikerült eszmét fordítania", és mert "azonos mezben a volt / kis-nagy hóhér és a volt kis-nagy áldozat" (Kívül). És minthogy az a vélemény alakult ki benne, hogy "a gondolat / végső soron ... felcicomázott / salak" (Ez itt), versei sorában alaposan "felcicomázza a salakot". Történhet ez úgy, hogy szerelmi költészetében a testiség ábrázolásakor nem tartózkodik a legtriviálisabb szavaktól-képektől sem (Fehér-fekete zsoltár, Elmozduló üveglapok, Tegyük fel), de másutt szinte kozmikus létérzésbe emelve nagy ívű költői képpekkel is tud modern szerelmes verset írni (Szélvilág). Szimbólumrendszerében - amelynek egy részét csakúgy, mint formai megoldásai közül jó néhányat Kassáktól örökölte - gyakran tűnnek fel valóságos és mesebeli állatok, kerti növények és csodás fák, vizek, bogarak. A valóság színtereit - melyben együtt szerepel haza és nagyvilág, Cegléd, Moszkva és Laké Hope - csapongó fantáziával színesíti.
Realitásérzékét a kötetet bevezető rövid versekben csodálhatjuk; egyikben "a visszhang csendje" szólal meg (Búcsú), a másikban bevallja: "kemény a szívem - nem ismerem a békét / Az emlékezés minden tudásom" (Hatiora), és döbbenetesen tömör képét adja a brutális erőszaknak (Marosvásárhely). Konkrét témaválasztásakor kitűnően emlékezik Máraira (Egy halottra) vagy egy tenger feletti repülőútra (Európa felé), cáfolva bevezetőben idézett kijelentését. Nem, a költői vers is él, és Zalán Tibor ezúttal az új magyar líra egyik legjelentékenyebb - minden versértőnek ajánlható - kötetét produkálta.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez