|
Lev Nyikolajevics TOLSZTOJ
KREUTZER-SZONÁTA
Tolsztoj 1890-ben írta meg egyik legtömörebb elbeszélését, a Kreutzer-szonátát.
Az öregedő író ekkor már régóta küszködik a ránehezedő magánnyal, környezete
meg nem értésével, s a családi élet reménytelenségét rajzolja meg rendkívül
drámai erővel. Úgy érzi, hogy az emberi kapcsolatok megromlása egy házasság
keretein belül kizárólag az érzékiség, a testi szenvedély romboló hatására
vezethető vissza. Főhőse, Pozdnisev, szenvedélyes monológjában félelmetes lélekrajzot
állít elénk: a fiatal éveiben - a kor szokása szerint - kicsapongó életet élő férfi a
házasság, a családi élet boldogságában szeretne megtisztulni, ebben keresi egy új
élet lehetőségét. De reményei igen hamar, már a mézeshetek idején romba
dőlnek. Úgy érzi, hogy ők ketten nem tudnak szabadulni az aljas, undorító testi
vágytól, s ez egyúttal meg is mérgezi életüket. Enyhülést csak azok az évek
hoznak, mikor felesége gyermeket szül és szoptat, ekkor valamelyest csillapul
bennük a gyűlölet. De öt gyerek után felesége nem óhajt többet szülni. Megszépül,
szerelemre vágyik, s Pozdnisev érzi, hogy ez a szerelem már csak kívülről,
mástól eredhet. Sejtelme be is igazolódik, egyik szomszédja, Truhacsevszkij
a zene révén közel kerül az asszonyhoz, s a féltékeny férj leszúrja feleségét.
Tolsztoj az ember erkölcsi-szellemi tökéletesedésének vágyát, s egy
törvényszerűen bekövetkező gyilkosság félelmetes, megrázó erejű rajzát adja a
Kreutzer-szonátában, s egyúttal egy kiábrándult író élettagadó utolsó éveit
idézi.
|
