|
GÉHER István
ANAKREÓNI DALOK
Géher István verseskötetének címe - természetesen - nem a nagy ógörög költőre, Anakreónra (i.e. 572-487) utal, hisz tőle alig is maradtak fenn versek, hanem arra a görög lírai műfajra, szerelmet, bort és halált megverselő epigramma-típusra, amelyet anakreóninak neveznek, de amelynek szinte semmi köze a névadóhoz. Géher - igazi filológushoz méltóan - tartja magát a hagyományhoz. Kötetében 78 számozott és huszonegy számozatlan epigramma olvasható, abban a sokszor laza, de nem kevésszer igen szabályos formában, amely az anakreóni költészetre az ókorban jellemző volt (és amely nem azonos az ún. anakreóni strófával). Témái is a tradíció által adottak: bor, halál, szerelem, barátság - ezek körül forog mindegyik kis költemény, sokszor szembeállítva az intenzív életpillanatokat a halállal, másszor lemondó keserűséggel említve az öregséget; egyszer örvendezve a bor és a barátok, a társalgás és az együttlét örömeinek, vigaszának; máskor arra futtatva ki a verset, hogy mit sem tudhatunk, sorsunk önmagunk előtt is rejtély. Első belelapozásra inkább bravúros utánérzésnek tűnhet a kötet legtöbb darabja. A figyelmes olvasó azonban hamar észreveszi, hogy Géher István nem másol, nem utánoz: teljesen őszinte, vallomásos költészetet megrendítő és reflexióra kényszerítő emberi dokumentumokat nyújt, nem beletördeli mondandóját a kész formába, hanem mintegy felfedezte, hogy legszemélyesebb problémái egyenesen erre a formára szabottak. Különösen jól látszik ez, amikor legsajátabb élethelyzeteiről is teljes természetességgel tud szólni az anakreóni formákban (pl. egyetemi oktatói munkásságának tapasztalatairól, verselemző - méltán híres - munkálkodásáról). A kötet anyaga nem "nagy" költészet, de jóval több, mint egy kitűnő irodalomtudós próbálkozása a líra műfajában.
|
