JÓNÁS Tamás

BENTLAKÁS

A vallomásnak, a kegyetlenül őszinte, "mindent" bevallani kész gyónásnak is - ha versben történik - megvan a maga óhatatlanul, megkerülhetetlenül előreszabott, sémákba rendeződő formája, kompozíciós kerete, elrendelt modalitása, poétikai "fókuszáltsága". Jónás Tamásnak a Bentlakás című kötetbe foglalt versei látszólag a lehető legprózaibb, legspontánabb, legkevésbé "irodalmi" szándékkal íródtak. Vallani kíván bennük a költő, elmondani élete kínos szituációit (igen sok ilyen volt), szörnyű gyermekkorát, albérletekben való hányódásait, nyomorát, kiszolgáltatottságát, szerelmi keserveit, felesége, gyermekei "hozzáállását", nem az ünnepi, a költői percekben, nem az érzelmi hőfok láttatta nagy pillanatokban, hanem a lehető legesendőbb, legközönségesebb szituációkban. Kikerülte tehát a költő - vélné a gyanútlan olvasó - a vallomásos modalitásokat, a tradíció megszentelte és kötelezővé tette sémákat. Ám nem erről van szó. Az oly őszintének, annyira meztelenül emberinek, esendőnek tűnő gyónások, vallomások épp azért ennyire "közönségesek", mert a költő épp így, épp ezekkel az eszközökkel küzd a sémák ellen, kialakítva, kikísérletezve egy új, egy más módon poétikai szerkezetet, egy újtípusú vallomás paradigmát (Nagy dolgok; Képzelt táj; Ebéd; Zöldalma mellé; Szeretkezéseinek; Felnőttségem stb.) A Bentlakás versei egyszerre hatnak az olvasóra, "emberi dokumentumaikkal" és poétikai kísérleteikkel.


Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez