|
Immanuel KANT
TÖRTÉNETFILOZÓFIAI ÍRÁSOK
Hogy Immanuel Kant filozófiája kezd végre magyarul is érthetőbbé válni, azt Tengelyi Lászlónak, Vidrányi Katalinnak, Berényi Gábornak, Kis Jánosnak és most Mesterházi Miklósnak köszönhetjük. Mesterházi Miklós Kant kisebb, elegyes írásaiból gyűjtött össze vaskos kötetre valót, javarészt a saját tolmácsolásában. Négy rövid esszé az azóta elhunyt Vidrányi Katalin magyarítása, melyek A vallás a puszta ész határain belül című 1974-es válogatásból (legutóbb: 1981) kerültek e kötetbe. Néhány további írást korábbi fordítások felhasználásával, más esetben azok híján fordít újra Mesterházi. Kant nem tekinthető hagyományos értelemben történetfilozófusnak, neki magának súlyos fenntartásai voltak a történetbölcselőkkel szemben. Csak az utóbbi évtizedekben kezdik a kutatók a történetfilozófia körébe utalni Kantnak főként ama írásait, melyek az etikát egyesítik a politikai filozófiával. Kant ritkán folyamodik vizsgálódásaiban a történelemhez, akkor is inkább általános emberi törvényszerűségek érdeklik: Rousseau nyomán a kezdetek (Az emberi történelem feltehető kezdete), illetve a történelem véső célja, a fejlődés értelme (Teleológiai elvek használatáról a filozófiában; Minden dolgok vége). Kant az emberi nem erkölcsi fejlődését nem a történelemből vezeti le, szerinte ez empirikusan lehetetlen, hanem posztulálja, hogy az emberiség a politikai tökéletesedés felé halad, és ebben a természet, illetve a Gondviselés támogatja. A társadalmi törvények a természeti törvényeknek vannak alávetve. A természet nem cselekszik elv és cél nélkül, tulajdonképpeni célja maga az ember. Az egyes ember önmagában vett cél, nem használható fel eszközként más célok érdekében, tehát a politikának meg kell hajolnia az erkölcs előtt. A rosszul alkalmazott emberi ész tévedéseit a Gondviselés hosszú távon jóra fordítja. Az ember kötelessége, hogy saját területén képességei szerint a haladást szolgálja. A kritikai gondolkodás szükségét a Herder-recenziókban így fogalmazza meg Kant: "A filozófia dolga nem annyira a buja hajtások szaporítása, mint inkább nyesegetésük." A tapasztalat elsőségét nem fogadja el. Szerinte a tapasztalat arra megtaníthat ugyan, hogy valami ilyen vagy olyan, de arra már soha, hogy nem is lehetne más. Kantot a jövő történelme érdekli, az, hogy az emberi nem eljusson egy világpolgári állapotba, melyben minden eredeti képessége kibontakozhat az örökös béke körülményei között. A természet teleológiája teljesen nem hozzáférhető, ám az emberi szabadság gyakorlati teleológiája, azaz a morál arra rendeltetett, hogy céljait a világban megvalósítsa.
Két hosszabb lélegzetű mű található a kötetben. Az örök békéről című (legutóbb: 1985) Babits Mihály fordításában forog közkézen. Mesterházi átültetése egy elfelejtett, régebbi fordítást használ fel. A fakultások vitája három szakaszban című jelentékeny öregkori mű itt jelenik meg először teljes terjedelmében magyarul. A bevezetőben Kant kiáll az egyetemi autonómia mellett, majd három szakaszban tárgyalja a kormányzat által alacsonyabb rendűnek tartott, mivelhogy gyakorlati haszon nélkül való, filozófia (értsd: bölcsészettudomány) vitáját a három magasabb fakultással, a teológiával, a jogtudománnyal és az orvostudománnyal. A kötetben szerepelnek az esszékhez kapcsolódó, sokáig kéziratban maradt fogalmazványok fordításai, valamint a Hátrahagyott történetfilozófiai észrevételek címmel összegyűjtött töredékek. - A könyv leginkább filozófia szakos hallgatók, filozófiatanárok, politológusok, jogászok érdeklődésére számíthat.
|
