|
FORGÁCH András
ZEHUZE
Ez van (ezt kell szeretni) - körülbelül ennyit tesz a címadó zehuze, amely mágikus fordulatként tér vissza Forgách András monumentális levélregényének lapjain - olvasható a kötet fülszövegén. Az egyszemélyes levelezést, melynek ideje 1947-től 1976-ig ível, egy Izraelbe települt magyar anya írja lányának, aki 1947-ben kerülőúton Magyarországra települ Romániából kivándorolt férjével. Az olvasó csupán az anya szövegét olvassa, válasz nem érkezik, a vég nélkül folyó, élőbeszédszerű monológból, az anya önreflexióin keresztül hámozható ki a lány élete a népi demokráciában, melyhez az egykor üldözött, hithű baloldali asszony oly hiú ábrándokat fűz. Egyébként az itt és most szembesítése az akkor és ott-tal az egész elbeszélés perspektíváját meghatározza. Miközben ugyanis az új hazát építő izraeliek mindennapi gondjaival szembesülünk, az útinaplók szubjektív beszámolóira emlékeztető fecsegést olvassuk, vagy az Európában felnőtt asszony számára idegen közeg és klíma elviselhetetlen hatásait vele együtt szenvedjük, nosztalgiával idéződnek vissza a békevilágbeli Magyarország képei, hangulatai is, amelyek a családi legendák révén végül is ösztönzést adtak a lány hazatelepüléséhez. Ám míg az édesanya biztató sorait küldi, és a szovjet propaganda szlogenjeivel buzdítja lányát az új rendszer építésére, addig a válaszlevekre célzó, elejtett utalások hálójából egyre élesebben kirajzolódik a kommunizmus valósága. Az idegenség, az elidegenedés, a hazátlanság érzése adja meg tehát a regény érzelmi hangoltságát, végső fokon egy kettős identitású, valójában identitás nélküli tudat meghasonlásának lehetünk tanúi. Anya és lánya helyzete, sorsa nem választható szét egymástól, ugyanakkor egymás nélkül sem létezhetnek. A huszadik századi magyar-zsidó sorskérdésekre fogékony és a modern prózát kedvelő olvasók figyelmére érdemes, színvonalas alkotás.
|
