SZABÓ Magda

A LEPKE LOGIKÁJA

Irodalmunk élő klasszikusa, a nyolcvanesztendős Szabó Magda elsősorban prózaíróként és drámaszerzőként ismert, pedig hatalmas életművében jelentős helyet foglal el a líra, a fordítás és a tanulmányírás is. Az utóbbi műfaj értékes darabja A lepke logikája című gyűjtemény.
A mű egyrészt jelentős a minősége miatt: kiváló és szakszerű tanulmányok Vörösmartyról, illetve egy-egy alkotásáról. Jelentős másrészt azért is, mert Vörösmarty Szabó Magda egyik "mestere", így az elemzések alkalmával nem csupán a zseniális 19. századi költő világába lépünk be, hanem az írónő alkotói műhelyébe is. Miként a kötet bevezető, Hommage című rövid írásában olvashatjuk: "Író vállalt, esetleg tagadni próbált vagy fel sem ismert guru nélkül nincs: e színképelemzések elvégzője mindig büszkén utalt mestereire. Ahány guru bűvös körébe vonta, mind mást adott neki. Vörösmartytól a hazafi szó valódi jelentését tanulta meg, hogy magyarnak lenni feladatvállalás a nemzeti történelemben, egy imperativus és egy módhatározó közé rögzített parainesis elfogadása."


Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez