|
ORBÁN János Dénes
ANNA EGY PESTI BÁRBAN
Orbán János Dénes az erdélyi magyar költészetnek ahhoz a fiatal rajához tartozik, amelyik az 1990-es évek elején lépett színre, és amelyről nagyon hamar kiderült, hogy új tematikát és új hangot hozott líránkba. Ez a kötet egy szűk évtized termésének betakarítása, hiszen három verses könyvének anyagát tartalmazza: a Hümériáda (1995), Találkozás elkerülhetetlen (1996) a Hivatalnok-líra (1999) darabjait, azokat, amelyeket így, ebben az eredeti rendben a Párbaj a Grand Hotelben (2000) egyszer már közreadott. Ezúttal viszont új ciklusokba rendezve, némi stiláris igazításokkal és tipográfiai módosításokkal javítva lényegében újraolvasható a Párbaj a Grand Hotelben évtizednyi anyaga. Orbán költészetének szembetűnő sajátossága, hogy motivikájában egyforma jelentősége van életnek és irodalomnak, szinte együtt és egyszerre van jelen megannyi irodalmi, kulturális élmény, mondén szellemi bravúr látványos élvezete és a 'mélyvilág', a nagyon is életes élet közeli ismerete, az alámerülés gesztusa. De akár fenséges szellemi élvezetről, akár onanizálási versenyről van szó, mindenképp valami egészséges, természetes humor, szarkasztikus látás, csaknem cinizmusig nyegle attitűd és nyers hang jellemzi a költői ént, azt a lírai egót, aki rendszerint hangsúllyal van jelen a versekben (Egy ballada reakciója; Judit; Jolán; Villanella a távolélvezési versenyről stb.). A stiláris és nyelvi lelemények, a paradox szóválasztás, a játékos rímek, a vidám versritmus, az ábrázolt helyzetek abszurditása, a véleményalkotás flegmatikus egyszerűsége, a mindig és mindenkit megfricskázó, groteszk és abszurd narráció, még a posztmodern komolykodásból is gúnyt űző vélekedés - mind-mind Orbán János Dénes sajátja. (Nem véletlen, hogy az idős mester, Faludy György csaknem elragadtatott hangon ajánlja az olvasók figyelmébe a kötetet.) Orbán János Dénes mindennek a fonákját látja és láttatja, semmit nem vesz komolyan, mindenből gúnyt űz és tréfát csinál, a legszentebb, legköltőibb témákat is visszájukra fordítja (Óda a kövér nőhöz; Az élet ellen nincs orvosság; Egy lázmérő virágcserépben; Ha kivirágzik is a szabadság stb.). Ugyanakkor van néhány nagyon átélt, mély mondandójú, de az előzőekhez hasonlóan frappáns, szellemes Kolozsvár-verse is (Városok fölött; Séta; Téli dal; Kolozsvár; Tavaszi dal). Az új témákat találó, régi témákat sokszor kifacsarva, de mindig új hangon megszólaltató költő szándékai között bizonyára ott van a meghökkentés is, a nagyot mondás is, de látásának groteszksége, hangjának, stílusának kegyetlen őszintesége, a lírai szubjektum semmit el nem hallgató, mégis ironikus föltárulkozása egyedi értéke kortárs költészetünknek.
|
