|
TURCSÁNY Péter
MÁZSA ÉS PEHELY
Nem korai-e negyven-valahány évesen összegyűjtött versekkel jelentkeznie (1995) egy költőnek, akinek életműve ez ideig kétkötetnyi vers? A gyűjteményesség szándékát az indokolja, hogy Turcsány Péter eddigi kötetei csak erősen cenzúrázott formában láthattak napvilágot, annyira, hogy a Mázsa és pehely jelentős részét a kötetekből kihagyott, régebbi versei alkotják. A most és itt római és latin számozással ellátott, de a keletkezés sorrendjéhez csak nagy általánosságban ragaszkodó alkotások (amelyeket a kötet végéhez illesztett "kiegészítő írások" is magyaráznak), egy zaklatott, mert bizonyára sok zaklatásnak kitett fiatalember költői világát tükrözik, aki egyként nyúlt ihlető forrásként a népköltészethez, Kassák avantgárdizmusához, Juhász Gyula lágy líraiságához és Illyés zsarnokság-elleni nagy verséhez, valamint - mutatis mutandis - József Attila sorsforgató költészetéhez. A források tiszták és tiszteletet parancsolóak, a nyomukban csörgedező, majd hömpölygő folyam azonban kavarodóan többrétegű, benne nemcsak egy "nem bukott, de süllyedő nemzedék" úszik (Setét tempók), hanem a Testamentum-versek "keszeg történetei" is, a Néma versek formalista szójátékai vagy A történet visszatérésének ízlésficamai is sodródnak. Persze közben szép versek, strófák, sorok és képek is, mint az Őrültek városa, az Exhumálás, a Karámtalanok néhány darabja, vagy az Illyés-utánérzés ellenére is erőteljes A zsarnokság kísértete. Ilyenkor mintha megfogadná saját tanácsát: "Arról is írj, ami nincs, / arról, ami nem volt, / sosem lesz virág, viríts, / mint üres kézen a mennybolt" (Kósza éjszakák).
|
