Theodor DREISER

A ZSENIÁLIS EMBER

Az amerikai nagyvárosi élet komor dinamizmusának és sivár atmoszférájának kitűnő tollú ábrázolója, Theodore Dreiser 1915-ben megjelent regénye tíz évvel előzte meg a "nagyregény", az Amerikai tragédia születését. A kiváló realista író A zseniális ember című regényében is a szerelem és érvényesülés problematikáját boncolgatja a "géniusz", Eugene Witla történetében.
Alexandriában, az illinoisi kisvárosban élő fiatalember "félénk, büszke, érzékeny volt, csöppet sem ismerte önmagát". Ez a jellemvonás, az önismeret hiánya határozza meg szinte a regény egész cselekményét. Az írói és festői hajlamokat egyaránt, ám bátortalanul felmutató fiatalember családi javaslatra a helyi lapnál kezdi pályáját, ismerkedik az újságkészítés fortélyaival. Végül szerelmi csalódás erősíti meg a nagyvárosi élet iránti vágyakozását: Chicagóba megy, ahol kezdetben fizikai munkából próbál megélni, ám egyre jobban érdeklődik a művészet iránt. Beiratkozik a művészeti főiskolára, ahol tollrajzaival tűnik ki társai közül. Időközben megismerkedik Angéla Blue-val, a tőle néhány évvel idősebb vidéki tanítónővel, aki számára a hétköznapiságból való menekülést jelentené a férfival kötendő házasság. A lány szép és erkölcsös - Witla beleszeret és házasságot ígér. Közös jövőjüket megalapozandó előbb egy chicagói szerkesztőségben dolgozik, majd New Yorkban próbál szerencsét. Egy jónevű képes hetilap elfogadja egyik rajzát, s ezzel megindul a sikerekkel kecsegtető festői pályán. Izgalmas nagyvárosi élet tárul ki előtte, a művésztársaságban művelt, széles látókörű és felvilágosult gondolkodású barátnők támogatják. Nem csoda, ha mind kevesebbet gondol Angélára, a lány testvérétől érkező levél azonban visszatéríti a valóságba. Angélához utazik és a vidéki házban egymáséi lesznek. Angéla a történtek után tragikusan látja saját jövőjét: Eugene vagy feleségül veszi, vagy öngyilkos lesz. Witla becsületes ember, így hamarosan házasságot kötnek, amely azonban a férfi számára tévedésnek bizonyul. Első kiállításának sikere után a féltékenységi jelenetek és a polgári kisszerűség légköre elől európai utazásba menekül. Párizsban festett képei nem hozzák meg a korábbi sikert, művészi válságba jut. Idegkimerültség, teljes anyagi csőd következik, mígnem Angélától távol, a vasútnál végzett fizikai munka, a szabadság érzése és egy új szerelem visszaadják életkedvét és alkotóerejét. A kapcsolatnak - Angéla örökös gyanakvása miatt - hamarosan vége szakad, ám Witla ismét elindul felfelé a karrier útján. Ezúttal azonban nem mint festőművész, hanem mint reklámszakember emelkedik fokról-fokra, mind magasabbra, a legnagyobbak közé. A "nő" azonban Witla gyenge pontja. A rendkívül fiatal és gyönyörű lány, Suzanne iránt érzett szenvedélye végső elhatározásra sarkallja: elhagyja feleségét, pedig az éppen gyermeket vár. Suzanne anyja - igen befolyásos, gazdag özvegy - fondorlatos módon elszakítja egymástól a szerelmeseket, sőt arról is gondoskodik, hogy a "csábító" elveszítse jól jövedelmező állását. A férfi számára kislánya születése, felesége halála és a vallásba menekülés végül is megnyugvást hoz, s a beteljesületlen szerelem csupán a "szépség látomásaként" él tovább.
Az árnyalt lélek- és jellemrajzaival kiváló, fordulatos, jól megírt regényt szeretni fogják a Dreiser-művek olvasói.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez