Michael MOORCOCK

CORUM KARDJAI

A jó fantasy-szerző mindig hiteles anyagból építkezik. Mintha Bradbury kifinomult és ezért pusztulásra ítélt Mars-civilizációjával találkoznánk a könyv elején, ahol két, egymás ellen harcoló faj végső agóniáját látjuk. Ez a világ azonban nem egyértelműén természeti közeg; idő- és térsíkok váltakoznak, s ha valahol meggyengül az Erő egy másik síkból, másik világból foglalja el a megüresedett teret a Jog vagy a Káosz.
Corum, a Vörös Palástos herceg - a Vadhagh nép egyetlen túlélője - a kietlen, felégetett vidéket járva, mintha a százéves háború Európáját látná. Eszmélése, indulata is hasonló ahhoz a reneszánsz emberéhez, aki döbbenten jön rá, hogy a maradék civilizációt csak erőszakkal, vérrel válthatja meg. Hasonló analógiákra épül a könyv. A megcsonkított, teljesen egyedül maradt Corum egy lovagvárba kerül, ahol ideiglenes nyugalomra talál. A Jog és a Káosz harcában azonban előre elrendelt szerepe van, amelyet akaratán kívül vállalnia kell. Útnak indul, s találkozik önjelölt istenségekkel, démonokkal, a különböző régiók uraival, és szinte tetteitől függetlenül jut előre, míg le nem győzi a Káosz három istenének egyikét. Visszaszerzi országát, újrateremti elveszettnek hitt népét és boldog szerelemben él, míg a sors új kihívása még elképzelhetetlenebb utakra nem kényszeríti.
Ebben az újabb (kettős) vándorúiban, amely idők és terek labirintusában folyik, újra sok racionális elemmel találkozunk, az inka papi rendszertől a cornwalli kelták hiedelemvilágáig. Egyre több azonban a sci-fi elem és a megfoghatatlan fantasztikum. Corum győzelme már nem saját erejétől, helytállásától, hanem a világ egyensúlyának alakulásától függ. S ez az egyensúly a könyv végén is csak pillanatnyi.
Olvasmányos, ügyesen megírt könyv.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez