|
Publius OVIDIUS
A SZERELEM MŰVÉSZETE; A SZERELEM ORVOSSÁGAI
Két nagy, híres, sőt hirhedt ovidiusi tankölteményt tartalmaz a kötet: A szerelem művészetét, amely utoljára 1943-ban jelent meg magyarul, és a most először lefordított A szerelem orvosságait. Jellegzetesen antik tanköltemény mindkét mű, különössé, némiképp páratlanná térmájuk teszi őket. Hírük természetesen rosszabb, mint maguk az alkotások: sokáig pornográf műnek tekintették az első darabot, olyan védekezésnek, válasznak a másodikat, amely csak súlyosbítja a jogos vádakat. A mai olvasó számára azonban semmiképp sem taszítóak a valóban bővérű erotikával, antik természetességgel és nyíltsággal megfogalmazott tanítások. Ovidius - könyvekre osztva mindkét művét - valóban tanítani akar - de csalt látszólag. Nem versbe szedett szexológiát ad, pajzán történeteket, mitológiai példákat, kedves, sikamlós párbeszédeket, ironikus álfilozófiát ötvöz ragyogó verses elbeszéléssé, a legjobb Ovidiuszhoz, az Átváltozások költőjéhez méltó kompozíciókká. Amikor tipizál, amikor a hosszú combú vagy éppen rút arcú nőnek ad tanácsot a leghelyesebb szeretkezési figurációhoz, amikor a csábítás fokozatait ecseteli, vagy a kéj fokozásának módozatait taglalja, sohasem válik orvossá, házassági tanácsadóvá: konkrét figurákat ír le, elbűvölő alakokat, helyzeteket teremt, életörömtől duzzadó tájat kerekít alakjai mögé (alá), érzelmi hullámzásokat elevenít meg költőien stb. Elbűvölő az a verselés is, amelyen keresztül hozzánk szól a költő: zengő, dallamos ritmikája, remek szóképei, metaforái ellenére a szöveg egy pillanatra sem válik túl költőivé, a tartalmat elfedő "zengő keretté", sem prózaivá, élőbeszédszerűvé. |
