|
PETRŐCZIÉva
VALLOMÁS, EPERREL
Petrőczi Éva versei szűkszavúan sokat mondó, kecsesen finom, szecessziósan érzékeny, olykor tűnékeny rajzolatokat adnak egy lélek rezdületeiről, a valósághoz való meghitt viszonyáról, emlékképeiről. Maga a cím is gyermekkori emlékkép felvillanása, utalás arra, hogy nyár elején nagymamája fényesre mosott szőlőlevélen ragyogó piros eperszemekkel kínálta - mintegy az élet minden örömét és szépségét elhozva számára. Ilyen apró, ám a léleknek oly fontos emlékek, pillanatok, moccanások, érzetek, benyomások rögzülnek a végsőkig csiszolt, tiszta formákban
(A koronázás pillanat; Az utolsó gyümölcsök; Epertegnap; Kis, önző vallomás; Mátrai előleg-sírvers; Szamóca-óhajtás; Bújnál.; Házszentelőre, szőlővel stb.). Szinte posztimpresszionista sejtelemmel, rendkívüli pszichológiai érzékenységet tükrözve, rendre nominatív-leíró modorban jelennek meg a költő körüli kisvilág apró részletei. Például a Ferencvárosi elégia három sorában így fogalmazza meg ezt a sajátos, belsővé váló viszonyt. "Keserű zizegésű ecetfák / korholják maradék / virágláng lobogásom". A cizellált miniatűrök, kecses kis díszek éppen nem andalító nosztalgiák, ködös visszarévedések, hanem nagyon is jelenvaló, fontos fölismerések hordozói (Variációi; Últimátum; Önarckép 1999-ből; Példázat stb.). Olyan gondolatok, érzetek fogalmazódnak meg a miniatűrökben, melyek az esztétikai szép útján válnak jelentősekké, azáltal lesznek a világ fontos részletei, hogy Petrőczi Éva versbe veszi őket. Az életet elviselhetővé tevő apró örömök, kicsiny szépségek fontosságát sugározza e költői világkép, illetve e füzetnyi vers, mely - a finom árnyalatokban gyönyörködni tudó olvasók figyelmére érdemes.
|
