ÁRPÁS Károly
TÖRTÉNELMI LECKE NEM A FIÓKNAK!
A főleg költőként, fordítóként, szépíróként és irodalomtörténészként ismert szerző újabb kötetében - részben - eddig kiadatlan történelmi tárgyú tanulmányait tette közzé, hogy azok ne lapuljanak továbbra is az asztalfiókban. Az értekezések többsége eddig csak szóbeli előadásban hangzott el, zömmel Szegeden, kisebb részük kiadványokban is megjelent. A kötet első egységében elméleti jellegű tanulmányokat olvashatunk: történelemszemléleti vázlatokat, gondolatokat az árutermelő gazdaságról, s téziseket a magyar történelem korszakolásáról. A második nagy egység a magyar történelemből mutat kevésbé ismert oldalakat Szent Imrétől az első magyar végvárvonalon keresztül a polgári Magyarország megszületéséig, mintegy kiegészítve a középiskolai tananyagot. A harmadik nagyobb rész egyetemes történeti kérdésekkel foglalkozik. Ízelítőt kaphatunk az észt történelemből, a magyarral összevethető észt parasztság történetéről, illetve az észt-magyar politikatörténet 1919-es kapcsolatáról. A negyedik egység szélesebb összefüggéseiben szól kultúrtörténeti témákról. Az utolsó egység elárulja a magyartanárt is: szövegelemzést olvashatunk a Rákosi-rendszer szocialista realizmusáról, s megismerhetjük a mai történelemkép hiányosságait is. Egy rövid szerzői bemutatás után névmutató zárja az értékes kötetet.
|