|
Mario VARGAS LLOSA A BESZÉLŐ
A kitűnő regény első oldalain látszólag jelentéktelen, valójában drámai erejű ellentét bontakozik ki. A narrátor Firenzében van, Dantéval és Machiavellivel, valamint reneszánsz festészeti stúdiumokkal foglalkozik, mintegy az európai magaskultúra csúcsait járja, amikor véletlenül betéved egy kiállításra. A perui intellektuel szembesül a fotókon az amazóniai őserdők kőkorszakbeli viszonyok közt élő macsigenga indiánjainak midennapjaival. Egy kép különösen megdöbbenti: egy "beszélő" látható rajta, az a macsigenga, aki mintegy egy személyben tárháza "népe" egész kultúrájának, történeti emlékeinek, mitológiájának, metafizikai tudásának és tudatlanságának, ősi tapasztalatainak és babonáinak. A fotós, aki "elkaphatott" egy ilyen beszélőt, már halott. Teljesítménye, az, hogy hogyan volt képes ennyire behatolni a macsigengák "szentélyébe", felkelti a narrátor szenvedélyes vágyát: utánajárni a dolgoknak. A regény nem kevés krimiszerű bonyodalmat is kínál, a macsigengák becserkészése, "kivallatása" nem szűkölködik sem tragikus, sem humorisztikus, sem szürrealisztikus motívumokban, a viszonylag kis terjedelmű regény azonban elsősorban az első oldalak hatalmas ellentétének, szimbolikusan mintegy az európai reneszánsz és a perui őskultúra ellentétének nagy ívű kibontása. Vargas Llosa korántsem szentimentális író: nem szívfájdalmat kíván okozni egy végleg lemerült, szinte ember és történelem alatti kultúra és világ mesteri felidézésével. Sokkal inkább kegyetlen és mélyenszántó kérdéseket vet fel, mintegy a civilizáció értelmét teszi kérdésessé. Egyúttal persze egzotikus, színes, kavargó, izgalmas, lehetetlenül jó regényt is nyújt.
|
