|
Mario VARGAS LLOSA DON RIGOBERTO FELJEGYZÉSEI
Vargas Llosának ez a regénye közvetlen folytatása az író
Szeretem a mostohámat 1990-ben megjelent művének. Mint az előzmény olvasói emlékezhetnek rá, a mostani regény címszereplőjének fiacskája, a bűbájos kis gonosztevő, Fonchito elcsábította apja új feleségét, mostoháját, a csodaszép és bővérű (bár egyúttal furcsán szemérmes) Lucreciát. A mostani regény ennek a csábításnak a következményeiről szól, de persze bőven túl is lép az indító epikus szituáción. A regény jórészt az apa, a hűtlen hitvesétől különélő Rigoberto feljegyzései alapján tudósít a történtekről, csakhogy nem mindig tudni, vajon Rigoberto azt írja-e le, azt jegyzi-e föl, ami történik, vagy inkább csak képzeleg, álmodozik, vágyait, netán félelmeit önti-e napló- vagy vallomásformába. Arról nem is beszélve, hogy nem csak e följegyzésekből áll a regény, objektív epikus menetről azonban nem álmodhat az olvasó, az író nagyon is szereti bizonytalanságban tartani a művet forgatókat. Különös arabeszkek láncolata a regény, Vargas Llosa azonban ragaszkodik egyetlen tematikai főmotívumhoz, ez pedig az erotika, a maga szinte mindenre kiterjedő és mindent áthasonlító erejével. Az elbeszélő(k) is, a szereplők is, az álmok és az álmodozások nyelve is a szexualitásé, ám nem annak ma divatos, lényegében pornográf formájában és eszközeivel, hanem átköltőiesítve, bár korántsem megszelídítve vagy szalonképessé téve. Mindenesetre csábítás és csábulás, perverzió és visszafogottság, odaadás és megtagadás - mindössze ilyen nyelven társaloghatnak, érinthetik meg egymást és önmagukat a szereplők, nem véletlen, hogy a szexualitásnak, mint "nyelvnek" az egyik legnagyobb művésze, Egon Schiele az egyik kulcsfigura a regényben. (A nagy osztrák művész nemcsak Fonchito példaképe, de a regény számos szituációjának előrajzolója is.) |
