Jacques BOREL

RAJONGÁS
A nagyrészt önéletrajzi elemekre épülő, első személyben kommentált regényben az író túlérzékeny, a külvilágtól kevés tényt befogadó, de ezeket újra és újra feldolgozó személyiségét próbálja önmagának megmagyarázni életének különböző szakaszaiban és az ezekhez szorosan hozzátartozó néhány emberhez való viszonyában. Az első, aki meghatározóan hatott az életére, egy halott. "Apámat nem ismertem. Négyhónapos voltam, amikor meghalt" - így kezdődik és záródik a mű. Az apa hiánya kényszerítően meghatározza a felnőtt korban csaknem szerelemmé válóan szoros kapcsolatát anyjához, egyben a képzelgésekre, a nemlétező törtémetek kitalálására készteti. Gyermekkorában barátainak hazudozik, s mint felnőtt férfi ezt vallja: "Az életnek csak akkor lehetett értelme előttem, ha megénekeltem". Tehát nem a megélt, hanem a megírt valóság az, amely elsősorban vonzó számára. Az újraalkotás kényszere alapvető nála; amikor lelkibeteg édesanyját egy vidéki intézetben évekig látogatja, jegyzeteket készít hanyatlásának jeleiről, hogy készülő regényéhez felhasználja. Nem tagadja tehát, hogy az esztétikai szempontokat az etikaiak fölé helyezi, egyszersmind azonban ezt könyörtelen őszinteséggel, önsajnálat nélkül vallja be. A regény - néhol fárasztó aprólékossága és a személyes kis világban való túlzott elmerülése ellenére - lebilincselő, egyben megerőltető olvasmány. A történet a negyvenes évek Franciaországában, sőt részben a német megszállás alatti Párizsban játszódik. A politika és a társadalmi élet külső jelenségei azonban - szöges ellentétben pl. Beauvoir úgyszintén önéletrajzi elemekre épülő Mandarinok-jával - szinte egyáltalán nem kapnak benne helyet, de itt nem ezen van a hangsúly, hanem a lélek halk rezdülésein, azon a rajongáson, mely anyát és fiút fűzi össze.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez