|
FECSKE Csaba
AMI LEHETNE MÉG
A gyermekverseiről is ismert Fecske Csaba pontos önjellemzést ad magáról, lírája természetéről: "Tagadhatatlan, tradicionális költészet az, amit művelek, még akkor is, ha nem idegen tőlem a kísérletezés, új technikák és költői eszközök elsajátítása és alkalmazása". Azt is mondja magáról, hogy nem követ semmilyen költészeti doktrínát, iskolát - minden versében maga marad. És ez így van, hiszen egyéni hangú lírikus, aki a költészet régi, klasszikusok hitelesítette csapásain halad, például a tekintetben, hogy az evilági konkrétumoktól vonatkoztat el az életérzés vagy még tovább, a metafizikai mondandó irányába; hogy együvé tudja rántani egyetlen asszociációba a köznapi fragmentumot a kozmikussal; hogy egyszerre tud metaforikus és vallomásosan közvetlen lenni; hogy igen színes versvilágának motivikája; hogy megérinti mindama szépség, jóság, hit, derű, empátia, amely évezredek óta a költők témája, ihlető forrása; hogy ismeri a külvilág és a lélek belső világa közti átjárást. Lényegében minden versalakzatot, versformát használ: otthonos a metaforikus tájleírásban (Ami lehetne még), a tárgyias világú szituációs versben (Költözés), az aforisztikus tömörségű megfogalmazásban (Tövisek), a klasszikus veretű szonettben (Mutáló őszi nap), az egyszótagos sorok alkotásában (Ég és föld) vagy épp a nagyobb kompozíciók teremtésében (Anyegin elkallódott levele), netán az impresszionisztikus etűdök kicsiny terjedelmű, de annál nagyobb gyakorlatot kívánó formájában (Életfogytiglan). |
