CSERNUS Mariann

ESZTERLÁNC

"Nem vagyok író", vallja a színésznő, Csernus Mariann. Milyen műfajú könyv az Eszterlánc, színészkönyv, mint Saád Katalin: Találkozások című elemző prózája, vagy vallomás és emlékezés, mint Liv Ullmann Változásokja, amit különben Csernus Mariann fordított le.
A színészek hivatása az életszituációk, az emberi kapcsolatok elemzése. Egzisztenciális prózának is nevezhetnénk a fent említett színészkönyveket, melyek mintha azt boncolnák, hogyan lehet és kell "megoldani" az élet-ránk-szabta szerepeket. Nem elsősorban intellektuális, hanem gyakorlati, egzisztenciális választ keresnek erre a kérdésre, úgy, ahogy ezt csak egy színész tudhatja, aki napról napra életmodellekkel kísérletezik.
Az Eszterláncban Csernus Mariann mesél gyermekkoráról, diákéveiről, pályakezdéséről... A "lánc" összekötő fonala nem az emlékezés, hanem az önkeresés késztetése, az önboncolás. Ez ad sokszor túlfűtött, sokszor kritikai hangvételt a könyvnek. Az Eszterláncban egy személyiség hordja ki önmagát.
Csernus Mariann az asszonysors és a női önkifejezés ellentmondásosságát feszegeti. Egy helyütt "asszonyokról szóló emlékkönyvnek" nevezi írását. A nagyanya, az anya, a barátnők, a kolléganők és a lánygyermek alakjainak kontextusában érzékeli önmagát, és hivatásának az asszonyélet kifejezését tartja. Nem véletlenül választotta ki magának és játszotta el önálló estjein Weöres Sándor Pszichéjét, Joyce Moly Bloomját és megannyi irodalmi nőalakot. Könyvében pedig őszinteségre törekedve adja most elő önmagát.
Érdekes, olvasmányos könyv.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez