MÉNES Attila

NYUGATI UTCAI RÉMTÖRTÉNETEK

Az emberi esendőség, a gonoszság és butaság, a naivitás és a nyomorúság végtelen számú változatát mutatja be Ménes Attila novellás kötete. Az elbeszélésfüzér egy bárhol létezhető városszéli utca lakóit és életüket jeleníti meg, rokon módon legújabb prózánk sajátos vonulatával, melyben a topográfiailag nagyon pontosan körülírt, szilárd tér-keretbe zsúfolt, ám annál elmélyültebben ábrázolt emberi panoptikum jelenik meg (pl. Czakó Gábor: Törökkő; Tar Sándor: A mi utcánk). Ménes Attila az abszurd és a realizmus húrjain játszva teremt életes-hiteles prózavilágot, pedig alakjai rendre különös figurák: a mindig frissen vasalt, fekete öltönyt hordó törpe (A nagy lamúr), a tébolyult bátyjával és a lakása tisztaságáért sziszifuszi küzdelmet folytató asszony (Gábrielné betegsége), az örökös albérlő sorsot vállaló agglegény (Gyógyszerfüggőség), a jótékony építőmunkások fura metamorfózison áteső csapata (A gödör); sok esetben történetei is különös témájú, vizionárius esetek: Weilinger úr halálra eszi magát (Karácsonyi fogyókúra), a kertbe zuhanó ismeretlen repülő szerkezet delejes hatására Wolf Andrásék szóba állnak albérlőjükkel, sőt még pálinkával is kínálják (UFÓ a kertben) - és így tovább. A sok-sok groteszk alkatú szereplő és abszurdba hajló, ám nagyon pontosan, mértéktartó eleganciával megrajzolt, olykor egyes szám első személyben elbeszélt történet a mai világ nagyon is reális, mi több, nagyon is ismerős emberi panoptikumát és történéseinek példatárát adja. A szomorú valóság abszurd bemutatása, a látomás tárgyi és emberi tartalmának precíz rajza, a szituációk megtörténhetőségének hitele és a mögülük fölsejlő, mély léttapasztalat a Bodor Ádáméhoz vagy Gion Nándoréhoz hasonlítható kisprózát teremt. A szerző életművén belül pedig egyensúlyba kerül első kötetének (l.: Képzelt testek,1993) ijesztő abszurdja a második (l.: Gyógyulófél, 1995) realista irányultságával.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez