
ESTERHÁZY Péter
BÚCSÚSZIMFÓNIA
Többféle értelmezést, az írói instrukciók könnyed nyitottsága
következtében eltérő jellegű színi megjelenítéseket tesz majd
lehetővé a Búcsúszimfónia, Esterházy első színműkötetének
komédiája. Groteszk, karikírozó jellegével, hol harsány, hol
akadozó szövegformálásával rokona az író jóval korábbi
operalibrettójának, a Daisynek, ám a komikus megjelenítés
takarásában személyes érintettség vehető észre. Míg
A szív segédigéi
című próza az anya búcsúztatója volt, ez a darab az
apáról szól: az agg, görkocsiban a színen lévő (egykori)
grófról, a testében megöregedett, szellemében azonban virgonc
koros férfi személyiségének sorsát rajzolva ki. A főrendi
család környezetét, az egykori világ töredezett emlékeit, a
kitelepítést, a cséplő- munkás és dinnyetermesztő múltat, az
ilyen-olyan alkalmi munkákból való tengődést nem is a személyes
emlékezés, hanem a színen karként szereplő, az apa szavait,
gesztusait mintegy csúfondárosan is kommentáló négy fiú "mondja
bele" a darabba. Ott téblábol az öregúr körül az egyik fiú
felesége is, ám így sem alakul ki dialógus - az apa mondja-
fecsegi-kántálja a magáét. Amikor megjelenik a Bolond,
shakespeare-i parafrázisra játszik az író. Ez a búcsúszólam az
egyre rövidülő felvonásokkal a Haydn-zeneművet formailag is
újramintázza, a nemzeti történelem sok tabutémáját ironikusan
hozva. Az író szellemes, a komikai elemeket remek nyelvi
fordulatokkal színező, a személyeset groteszk elidegenítéssel
megjelenítő darabja olvasmányként is igen szórakoztató - színre
vitele bizonyára csak fokozni fogja a benne rejlő hatásokat.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a
kereséshez
|