|
ÁGH István
ÁGH ISTVÁN VÁLOGATOTT VERSEI
Ágh István költői útját, pályáját a koráramlatok sok tekintetben
befolyásolták - szociológiai és szellemi értelemben egyaránt -, és az
erőteljes hatások
(Nagy László,
Juhász Ferenc)
mellett és ellenére
karakteresedett sajátos hangú és eredeti fölfogású költészete. Első
kötetének címe - Szabad-e énekelni (1965) - jelzi, hogy pályája a kérdező
hivatású irodalom jegyében indult, ugyanakkor nagyon hamar erősen természeti
meghatározottságú lett, mígnem rátalált saját alapkérdésére: a táj, az ének
és az ember kapcsolatrendszerének ábrázolására (Új év; Harangszó a
tengerészért). Évek folyamán az emberelvűségtől a természetelvűség felé
mozdult el költészetének súlypontja, miközben a személyiség, a lírai
szubjektum mit sem veszített jelentőségéből, sőt Ágh verseiben meghatározó
szerephez jutott az önreflexió és a létértelmező szándék, olykor
történetfilozófiai, olykor létfilozófiai köntösben (Úgy teremni). Az első
korszak bukolikára emlékeztető hangoltsága elégikussá csöndesedett, és
sokszor dalformát öltött (A bánat vasárnapja). Ágh költészete végső soron a
személyiség állapotát faggatja, annak időbeliségét, a lét ciklikusságát,
fejlődésmenetét, visszatéréseit (Keseredik a föld héja). Innét, az
időbeliségtől tágulnak a gondolatkörök a tér, illetve a ráció-emóció
dimenziója felé, amelynek fókuszában az önértelmezés, az önreflexió áll, az
a csak legnagyobbakra jellemző versállapot, amikor a vers egyetlen
sorsképlet-szimbólumává nő. Az érett Ágh István költészetét a
korrespondenciák egész hálózata jellemzi, miközben verseiben nyoma sincs a
pátosznak vagy a tragikumnak, ritkán él a játék és a humor eszközeivel.
|
