ANDRASSEW Iván

BESZÉLÉSEK

Az író a Peremkirályság elbeszélései óta most újra novellákkal jelentkezik. Az új írások gyakori szereplői az író családjának tagjai: szülei és gyermekei, illetve a hozzájuk kapcsolható világ. E világ realitása azonban csak apropó az elrugaszkodáshoz, a csodák megéléséhez, amely fantasztikus lényekkel benépesített történeteket terem - ám mindig a realista ábrázolásmód eszközeit használva. Ezekben a novellákban itt vannak az író gyerekei, akik gyönyörűek, hiszen az egyik fiú "ragyogó tekintetet visel", de furcsák is, így például a másik minden reggel korán kel, hogy megetesse a pegazusát, aki nemes lény ugyan, mégis törékeny, és olyan kicsiny, hogy nem lehet őt megülni, nem lehet vele a felhők fölé emelkedni, ami aztán mindkettejük szomorú kínlódásához vezet.
De itt van egy másik novella fiúgyermeke, a börtönparancsnok. A történet hőse a börtönkapu elé áll, ünnepélyes arcot vág, majd a várakozó tömeghez intézett szónoklatba kezd, méghozzá a szabadon választott szabadságról. Beszédében példaként említi apját, aki maga is a tömegben van, és bár tehetsége volna szárnyakat növeszteni és elrepülni, mégsem teszi, mert nem akar adományozott tehetségével visszaélni. Az apa csak ennyit motyog magában: "Hülye vagy, fiam", de nem szól közbe, hiszen ő is várja már a börtönkapu szárnyainak megnyitását. És aztán hirtelen csend lett, a kapuk kinyíltak, a tömeg pedig - tülekedés nélkül - elindult. És itt jön a csattanó: a legnagyobb meglepetésre mindenkinek jutott cella.
A szabadság, mely tulajdonképpen azonos az önként vállalt rabsággal, nemcsak az úgynevezett közösségi létben okoz gondot, hanem a szerelemben is, ahol a korosodó férfi számára mindig tanulható marad a gondolat, miszerint "nem attól miénk egy fa, ha a kertünkben van". A másik ember birtoklásánál pedig még fontosabb - a novellákban állandóan visszatérő téma - a saját magunkhoz való viszony. Önazonosságunk, amelynek alapja lehet múltunk, illetve az arra való emlékező képességünk.
A film című novella hőse például azért követ el öngyilkosságot, mert egy korábbi baleset során elveszítette emlékezőtehetségét, de az így keletkezett űrt nem bírta elviselni. Kíváncsisága olyan erős volt, hogy - miután olvasta az újságban, hogy aki magasról a mélybe veti magát, a zuhanás másodperceiben végigéli az addig eltelt egész életét - nem teketóriázott, leugrott a tetőteraszról. Hogy a film mégsem pergett le szeme előtt, onnan tudjuk, hogy túlélte a zuhanást...
Intellektuálisan reflexív, kitűnő írások gyűjteménye a kötet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez