|
BALASSA Péter
HALÁLNAPLÓ
Balassa Péter kötete ritka jelenség kortárs irodalmunkban;
kísérlet egyfajta önkínzó konfesszionitás és esszéisztikus
beszédmód ötvözésére, ily módon szabadítva fel emlékek és
élmények áramlását.
1986. március 6-án este Tarkovszkij, orosz filmrendező
halálos betegségének híre hozza Balassa számára az
"elhamarkodott, teljesíthetetlen döntést": naplóba - de nem
magánnaplóba - kezdeni: "a napról-napra követés halott
ígéretére, ami nem más, mint hűséges másolás, az ismétlés,
Bouvard és Pécuchet.". A Halálnapló írásának, illetve
megírásának problematikussága újabb és újabb reflexiók sorát
indítja el, a szerzőnek tapasztalás-folyamata során nem sejtett
oksági összefüggéseket sugall. A tizenhárom fejezet által
átfogott korszak (1986-1992) az író saját életének mitológiája
szerint a halál jegyében állt, halál közeli dolgokkal volt
teli: "az orosz december 29-iki halála előtt mások siratásává
is fajul" (Szederkényi Ervin, Jorge Luis Borges, Erdély
Miklós). "A Halálnapló semmi egyéb, mint annak a vágya,
hogy közelíthessem, megérthessem, megérinthessem egy
pillanatra, megölelhessem azokat, akik, vagy amik profánt és
szentet összeszikráztatnak, főként a halálközeli mezsgyéken, a
váltópontokon." Balassa e könyve kapcsolatok szövevényét,
rejtélyes összecsengéseket tár fel olvasójának, egymásra
rímeltetve a filmművészet, az irodalom, a zene és a filozófia
hálózatának rejtett, vagy definiálhatatlan elemeit, jelenségeit
valóságos időpontok, események, találkozások tükrében.
Tarkovszkij filmvászna: múltidézés és lelkiismeret-
furdalás, a szelíden, már-már otthonosan apokaliptikus tájak
állandó motívumai a "mi marad még, eljuthatunk-e a sejtelemig?"
kérdését sugallják, Musil főművének Ulrichja viszont eljut a
sejtelem kategóriájáig, amellyel átüti a szellem minden
anyagnál keményebb falát. |
