Umberto ECO

A TEGNAP SZIGETE

Umberto Eco harmadik regényét a kritika kedvezőtlenül fogadta, szinte egyöntetű volt a vélemény, hogy A tegnap szigete nem érte el sem A Foucault-inga, még kevésbé A rózsa neve regénye színvonalát. Az olvasók azonban nem kevésbé lelkesültek ezért a műért sem, és ez alól valószínűleg a hazai olvasó sem kivétel.
A regény legalább annyira meglepő és krimiszerűen érdekes, legalább annyira Szerb Antalosan neofrivol és játékosan tudományos, legalább annyira "fogyaszthatóan" posztmodern és paradoxonokban bővelkedő, legalább annyira misztikus és metszően racionális, mint előzményei. Ezúttal egy fordított robinzonádról van szó, egy úszni nem tudó, a sós habokban deszkára kötözve sodródó olasz ifjúról, aki végül is egy hajóba botlik, tehát fordított hajótörés "áldozata" lesz. A hajó telis-teli minden földi jóval, épp csak emberek nem találhatók rajta. Nem lakatlan sziget, hanem lakatlan hajó, ahol Roberto-Robinson mindennel el van látva, épp csak elszabadulni nem tud a hajóról, pedig ott a közelben a Sziget, csak hát oda kéne úszni. Roberto feljegyzéseket készít életéről, kalandjairól, gondolatairól és filozofémáiról, ezekből a feljegyzésekből áll a könyv. Persze - mivel Eco művéről van szó - a feljegyzések részint megrongálódtak, részint megtalálójuk "titkosította" azokat, részint sorrendjük és összefüggéseik bizonytalanok. De azért a figyelmes olvasó sok-sok következtetést levonhat belőlük, magánnyomozást végezhet velük kapcsolatban, de ha ezt nem is teszi, akkor is hatalmas utazást tehet Robertóval együtt a 17. században, annak csataterein éppúgy, mint diplomáciai bonyodalmaiban, filozófusainak és természettudósainak gondolatvilágában és misztikusainak barokk túlvilágaiban. A művelt olvasó művelődéstörténeti korrespondenciák tömegére lelhet a műben, a kevésbé művelt pedig groteszk kalandok sokaságában gyönyörködhet.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez