|
ESTERHÁZY Péter
BÚCSÚSZIMFÓNIA Többféle értelmezést, az írói instrukciók könnyed nyitottsága következtében eltérő jellegű színi megjelenítéseket tesz majd lehetővé a Búcsúszimfónia, Esterházy első színműkötetének komédiája. Groteszk, karikírozó jellegével, hol harsány, hol akadozó szövegformálásával rokona az író jóval korábbi operalibrettójának, a Daisynek, ám a komikus megjelenítés takarásában személyes érintettség vehető észre. Míg A szív segédigéi című próza az anya búcsúztatója volt, ez a darab az apáról szól: az agg, görkocsiban a színen lévő (egykori) grófról, a testében megöregedett, szellemében azonban virgonc koros férfi személyiségének sorsát rajzolva ki. A főrendi család környezetét, az egykori világ töredezett emlékeit, a kitelepítést, a cséplő- munkás és dinnyetermesztő múltat, az ilyen-olyan alkalmi munkákból való tengődést nem is a személyes emlékezés, hanem a színen karként szereplő, az apa szavait, gesztusait mintegy csúfondárosan is kommentáló négy fiú "mondja bele" a darabba. Ott téblábol az öregúr körül az egyik fiú felesége is, ám így sem alakul ki dialógus - az apa mondja- fecsegi-kántálja a magáét. Amikor megjelenik a Bolond, shakespeare-i parafrázisra játszik az író. Ez a búcsúszólam az egyre rövidülő felvonásokkal a Haydn-zeneművet formailag is újramintázza, a nemzeti történelem sok tabutémáját ironikusan hozva. Az író szellemes, a komikai elemeket remek nyelvi fordulatokkal színező, a személyeset groteszk elidegenítéssel megjelenítő darabja olvasmányként is igen szórakoztató - színre vitele bizonyára csak fokozni fogja a benne rejlő hatásokat. |
