FALUDY György

VERSEK

".csak néző vagyok, / csendes, mohó néző - és ez a legnagyobb / öröm abból, hogy itt éltem a földön" - írta 1994-ben a végleg hazatelepült Faludy György Meditáció című versében. Oly sok hányattatás, többszöri emigráció, Recsk poklának három éve után visszatért, és immáron évek óta hazai tájakról keltezi verseit, holott korábban Franciaország és Olaszország városait, Szicíliát és Máltát, angol és amerikai helységeket, Algériát és Marokkót írta megjelölésül versei alá. Hazatért, és könyvkiadásunk a költő 85. születésnapjára impozáns kötetben adta közre több mint ötszáz versét. Nagy örömére a szép magyar vers, Faludy költészete tisztelőinek. A Villon-balladák átköltésével aratta első - egyes kritikusai szerint botrányos - hangos sikerét. A Versekben újra olvashatjuk a jól ismert sorokat. És a többi Faludy-költeményt is, Heine híres Német zsoldosdalát éppúgy, mint a reneszánsz líra vagy a kínai költészet fordításait. A kötetet lapozva-olvasva Faludy önéletrajza kerekedik ki: gyermekkori emlékeivel, szerelmeivel, barátaival, a világ számos városával; és persze a magyar történelemmel, amelynek tűrő-szenvedő részese volt. Hitler és Sztálin, Rákosi és Kádár: valamennyi zsarnok és mindenkori kiszolgálóik kíméletlen gyűlölete éppúgy szerves része költészetének, mint a hazai tájak szépsége, a tengerek hullámzása, a madarak éneke vagy a testi-lelki szerelem minden rezdülése.
Elvét hosszú élete során így fogalmazta meg: ".hűnek lenni / könnyű. Árulni nehezebb" (A vadkacsa). Faludy hű maradt magyarságához, bárhová vetette is sorsa. Afrikai verseiben is visszasírnak a hazai emlékek (Alkony a Dráva folyónál), ahol felismeri a "Magány Kvártélyát" (A sivatag), az amerikai nagyvárosokban is feljajdul versében a honvágy (Honvágy), és mély pátosszal tesz hitet a magyar nyelv mellett (Óda a magyar nyelvhez). Örök humanista, Erazmus híve és a görög bölcselőké. Az elgépiesedő világtól idegenkedik, "a fejlődés s a jólét jégesője" által elvert amerikai életstílussal sohasem tudott megbarátkozni (New York felé). Jogosan büszke arra, hogy ".túl a tengeren vagy itt / fésültem a magyar szavak / lobogó, hosszú fürtjeit" (Debrecenből Miskolc felé).
Műfaji gazdagsága, nyelvi leleménye, a verssorokon átsütő, őszinte érzelem, becsületes, soha meg nem alkuvó őszintesége példa lehet költőknek, olvasóknak egyaránt. Ahogy kegyetlen szatírát ír Lukács Györgyről (Levél Lukács Györgyhöz), ahogy néven nevezi holt és élő ellenségeit, ahogy kortársainak, barátainak állít emléket (Karinthynak, Koestler Artúrnak, Jászi Oszkárnak): nemcsak költői mívességét dicséri, hanem ellágyuló líraiságát, és gyakran megcsillanó humorát is.
Az 1956-os forradalom egész életére kiható élménye marad. Gyönyörű hitvallása a forradalom harmincéves évfordulóján Kanadában írt versei, 1956, te csillag.; a vértanú miniszterelnök emlékét többször is felidézi (Nagy Imre; Nagy Imre szelleméhez).
Még költői pályája elején, Firenzében írta Michelangelo utolsó imája című versét. Így fogalmazott: "Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban / megszaggatott, mogorva, durva szótlan / de lelkemben még égi fény ragyog." Ez az égi fény ragyogja be Faludy György egész 85 évét is.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez