Robert GRAVES

CLAUDIUS, AZ ISTEN

A könyv szerves, töretlen folytatása az Én, Claudius regénynek. Míg az önmagában is érthető, ez utóbbi előtt tanácsos megismerkedni az előzménnyel, hiszen nemcsak a főszereplő figurája azonos, de a mellékes figurák egész galériája is az előzményből ismerős, a történések a korábbi műben vannak megalapozva, nem ritka a visszautalás, az előzményekre vonatkozó célzás sem. Az Én, Claudiusra is jellemző volt már a történelmi groteszk, a többértelműség, a történelmi eseménye több szempontból való felelevenítése, egymásnak ellentmondó értelmezése, ütköztetése. A második részben mind e tendenciák kiteljesednek, sőt, míg az előzmény alapján nemcsak azért hihettük Claudiust emberibbnek, mint amilyen történelmi legenda él róla, mert végül is saját vallomását olvashattuk, de azért is, mert kiskorától láthattuk "fejlődését", testközelből ismerkedhettünk meg az alakját végzetesen eltorzító körülményekkel, eseményekkel, addig a mostani regény igazi bravúrja az önleleplezés, az egyes szám első személyű elbeszélés ellenére is végig hatékony távolságtartás, a figura epikus kezelése.

A történet a felszínen véres bohózat, egy kiváló filosz hatalmi őrjöngése, egy a vértől irtózó ember szadista gyilkosságainak sorozata, egy "liberális" politikus zsarnokságának leírása, valamint egy kielégíthetetlen császárnő, Messalina bujálkodása, végül csúfos halála. A mélyebb szintek is jól láthatók azonban a műben: elsőül a történetfilozófia, amely szinte nihilisztikus kegyetlenségei, de a múltból tanulságot, vagy még inkább analógiákat, megfeleltetéseket kereső hajlam is (a mű 1934-ben keletkezett, és bár Hitlerre, a fasizmusra közvetlenül nem vonatkoztatható, a kapcsolat a harmincas évek történelmével, társadalmával jól kiérezhető a műből). A szerző rengeteget merített a korra vonatkozó latin történelmi és irodalmi munkákból, a kötet végén a leginkább felhasznált szerzők (Suetonius, Tacitus és a halhatatlan szatírát író Seneca) szövegei, szemelvényei rendre megtalálhatók. A regény nem igazán nagy irodalom, de nemcsak a történelmi regények átlagánál magasabb szintű, de egy egész sor műfajnak, gúnyiratnak, persziflázsnak, történelembölcseleti írásnak, irodalmi groteszknek, "botránykrónikának" stb. nagyszerű ötvözete.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez