
KERTÉSZ Imre
A GONDOLATNYI CSEND, AMÍG A KIVÉGZŐOSZTAG ÚJRATÖLT
Kertész Imrét nem csak mint szépírót, mint az újabb magyar
próza egyik mesterét foglalkoztatja a holocaust,
elméleti-esszéisztikus munkásságának is a holocaust problémája áll a
középpontjában. A kötet azokat az írásait tartalmazza,
amelyek a holocausttal foglalkoznak - szerepel a műben
A holocaust mint kultúra
című kötet három tanulmánya is. A kitűnő írót és mélyenszántó
gondolkodót természetesen nem eseménytörténészként érdekli a népirtás,
nem újabb adalékokat kíván számba venni az eddigiekhez, ő a kérdést
sokkal általánosabb, filozofikusabb szinten ragadja meg.
Kertész koncepciója szerint a holocaust - miután megtörtént - az
emberiségnek visszavonhatatlan és metafizikai súlyú tapasztalatává
vált. Úgy is, mint bűn, úgy is, mint sorsesemény, úgy is, mint
szenvedés, sőt úgy is, mint az antropológiai és kultúrfilozófiai
horizontok sajátos pontja. Világlátomásként értékeli a holocaustot,
amelynek "ahogy távolodunk tőle, körvonalai nemhogy elenyészni nem
tudnak, de kísérteties módon inkább egyre tágulni és növekedni
látszanak". Ebből a nézőpontból természetesen olyan egyetemes
belátásokra jut az író, amelyek horderejét igencsak nehéz felmérni. Az
kétségtelen, hogy a kötet esszéi (Monológok) a legszebb
filozófiai traktátusok mélységével bírnak, természetesen tragikus
hangfekvésben. A megformálás is mindenütt a szépíróra vall, de
gondolati mélység tekintetében vetekszik a nagy filozófusokkal. Kitűnő
könyv, amelyhez szervesen illeszkednek a szerzővel készült, ugyancsak
a főtémát körüljáró interjúk (Dialógok) is.
- Művelt, érzékeny, reflexióra hajló olvasókban válik a mű igazán
élményszerű befogadássá.
Vissza a
főoldalra * * * Vissza a kereséshez
|