KERTÉSZ Imre

A KUDARC

Kertész Imre második regénye, A kudarc szoros szálakkal kötődik az elsőhöz, az auschwitzi haláltáborban átélteket a huszadik századi ember borzongatóan általános létélményének szintjén kifejező Sorstalansághoz; mellesleg e pálya sokáig visszhangtalanul maradt, de talán annál nagyobb hatású nyitánya lesz majd a kötet újbóli megjelentetése.
A két mű közötti kapcsolat azonban bonyolultabb az "előzmény" és a "folytatás" viszonyánál; a második regény kezdeti egyharmada az író finom iróniával rajzolt portréja önmagáról, arról a lelkiállapotról, amikor valaki úgy érzi, megfogalmazta már életfelfogása, létérzékelése lényegét, s a nagy feladat teljesítése után afféle holttérben találja magát. Fokozatosan körvonalazódik azonban előtte az újabb késztetés: számot kell adnia arról is, hogy a körülmények egészen mást sugalló hatalma ellenére hogyan kristályosodott ki benne legsajátabb mondanivalója, s miért tartott ki mellette szinte megszállottan.
Ezt a történetet viszont Kertész, illetve könyvbeli alteregója már a fikció világába emeli; egyszerre Kafkát idézően fantasztikus, s egyszerre az ötvenes évek hazai légkörét is hitelesen közvetítő közegbe, ám a regényszöveg e további kétharmada éppoly vallomásosan személyes, mint a kezdeti önportré.
- A míves gonddal rétegzett regény teljes gazdagsága valószínűleg a Sorstalanság ismerőinek tárulhat fel csak igazán, ám önálló műként is elolvasásra érdemes.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez