|
KADDIS A MEG NEM SZÜLETETT GYERMEKEMÉRT
A kisregény, amely címének első szavában a héber "ima" szót használja,
egyetlen nagyszabású monológ, önvallomás és sorsanalízis. A művet és a
villódzva, kanyarogva, szeszélyes, ám célratörő hurkokat vetve haladó
magánbeszédet az váltja ki a vallomástevő férfiból, hogy egy napon,
illetőleg egy viharos éjszakán feltárul előtte, miért mondott nemet
egykori feleségének. Nemet mondott arra az esélyre, hogy gyermeke
szülessen. Ez az ember régóta a halálra készül, és egész
írói-műfordítói tevékenységével voltaképpen a saját sírját ássa;
készíti elő, hátat fordítva az "életnek". Ennek a sebzettségnek az
okait kutatja, vizsgálja Kertész Imre remeklése: egy igen magas
erkölcsi mérce pengéjével csapva le önmagára. Ahogy előrehaladunk e
vehemens fejtegetésben, melyből - bármennyire is drámai a közlendők
egésze - a szarkazmus, az önirónia és az egészséges humor sem
hiányzik, egyre tisztábban mutatkozik meg az egzisztencia e századi
teljes kiszolgáltatottsága. Szigorú intézeti neveltetés, zsidó családi
miliő, egy apa, aki autoritás volt, meg sajnálatra méltó ember
is, Auschwitz rémségei kamasz fővel átélve (erről szólt az író
Sorstalanság
című regénye) - mindez olyan mély
nyomokat hagyott, hogy azt kell írnia: "az értelemnél is erősebbek
azok a sebek, amelyeket magamban viselek". Mire az egykori feleség a
válás lelki pillanatában így replikáz: "A beteg tudat... az oka, beteg
és mérgezett ez, örökre megmérgezett" - mondja, és egészséges
ösztönével új házasságot köt, és gyermekeket hoz a világra. |
