SÓHAJOK HÍDJA Mint azt a cím is jelezni látszik, valamiféle átmenetet jelent ez a könyv Kornis Mihály pályáján: a nagy sikerű Napkönyv és a készülő "második Napkönyv" közötti alkotói szakasz mutatkozik meg benne. A kötet első ciklusában - pár novellisztikus írás mellett - a címadó szöveg e készülő mű érlelődése során született lírai meditációk sorozata. A második része tartalmazza az író közelmúltban írott esszéit, köztük a blaszfémikusnak ható, vitákat kiváltó Mándy című darabot. Kornis eredeti képzettsége szerint rendező: filmrendezőkről, színészekről, nagy képi élményekről szóló (eredetileg jobbára a Filmvilágban megjelent) szubjektív hevülettel átjárt eszmefuttatásai - amelyek itt a harmadik ciklusban kaptak helyet - remek kritikai készségről tanúskodnak. A kötet záródarabjai között kapott helyet a Kádár című drámaszöveg. Ez a Beszélőben megjelent (de itt némileg módosított) dokumentumdarab azt a beszédszöveget dolgozza fel lábjegyzetszerű kommentárok kíséretében, amelyet az MSZMP főtitkára mondott el a KB emlékezetes ülésén. |