MÉLIUSZ József

CÉDULÁK

A modern, expresszionista irányvételű erdélyi próza egyik úttörője, a nagyszabású "kávéházi" vétetésű, reflexív nagyepikák (pl. Az illúziók kávéháza; Napnyugati kávéház; Tranzit kávéház) szerzője élete utolsó öt-hat esztendejében apró cédulákra jegyezte föl emlékeit, gondolatfutamait, reflexióit. A hatalmas mennyiségű cédulából a fiatal pályatárs, Szávai Géza és az özvegy, Méliusz Anna állította össze az utolsó nagy művet, amely minden fragmentum jellege ellenére hiteles, igen árnyalt és jellegzetesen kései önarckép, amelynek hátterében a 20. századi erdélyi kisebbségtörténelem figyelhető meg. Ahogy maga írja: "Céduláim - keltezés nélküli naplójegyzetek - szubjektív tényfeltárásra törekszenek", azaz a maga megszenvedett igazságait, végső meggyőződéseit rögzítik.
Ebből a kései, keserű hangú, minden személyes reménnyel és közösségi illúzióval végképp leszámoló vallomás sorozatból is kirajzolódik Méliusz József ellentmondásos személyiségének megannyi vonása. Az aggastyán író újra és újra viaskodik emlékeivel, újólag leszámol kommunista múltjával, amelyet - így utólag - antifasiszta elkötelezettségével menteget. Élete nagy fájdalma, hogy a kommunisták mindig csak "társutas" polgárnak tartották, a polgárok meg kommunistának vélték. Ahogy írja: "Mi voltam hát kommunistaként is? Humanista és polgár, tehát idegen". A múlt folyton ott kísért a cédulák között, sötét árnyként vetül öreg napjaira is első feleségének iszonyatos halála (a román titkosszolgálat pribékjei fojtották meg), és Péter fiának drámája (elborult elmével volt élő halott a dicsőszentmártoni elmegyógyintézetben). Visszatérő témái - az író és az irodalom őszinteségének kérdése, viszonya a magyar néphez és a magyarság eszméjéhez, sorskérdéseihez, emlékei a legsötétebb 50-es évekről, családi tragédiái, letartóztatása és raboskodása, a rendszerváltozás utáni évek romániai viszonyai, saját munkásságának értékelése és írói műhelykérdései - is mutatják, hogy Méliusz József az öregség kínjai, a fizikai fájdalmak, a testi nyavalyák súlyosbodása közben is milyen friss szellemi erővel rendelkezett, és hihetetlen intellektuális fogékonysággal figyelte a világot, miközben csaknem teljesen elmagányosodott. Hiszen a korábban oly befolyásos író, az erdélyi magyar irodalom "szürke eminenciása" szinte társtalan maradt, egyetlen ember, második felesége, Anna asszony tartott ki mellette és a világgal jószerével egyetlen kapcsolata maradt, a sajtó. Az idős író bukaresti otthonából figyelte az egész magyar nyelvterület kulturális életét, néha még levéllel fordult pályatársaihoz - de válasz egyre ritkábban érkezik. Gyötri az elszigeteltség, amelyet született humortalansága és nagyot hallása súlyosbít. Vannak cédulák amelyeken már csak szaggatott mondatokat, egy-egy szót rögzít: mérget kíván, hogy legyen vége testi és lelki szenvedéseinek.
A Cédulák fölkavaró, megrázó olvasmány. Lehet úgy is olvasni, mint egy ismert író végső és végsőkig elkeseredett számvetését, amelyből föltárul magánélete, és lehet úgy olvasni, mint az erdélyi magyar irodalmi modernség egyik vezéralakjának műhelydokumentumát.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez