John MILTON

ELVESZETT PARADICSOM;  A KÜZDŐ SÁMSON

Milton, az egyetemes reformáció egyik legnagyobb költője, az angol polgári forradalom harcosa tudatosan készült költői hivatására: hallatlan műveltséget szerzett, korának legműveltebb emberei közé tartozott, s egyaránt kitűnően ismerte a kortársi irodalmat, az ókori klasszikusokat és a Bibliát. Nem véletlen tehát, hogy mindkét főműve a hagyományokhoz kapcsolódik, bibliai témát dolgoz föl klasszikus formákban.

1655 táján fogott hozzá az Elvesztt paradicsom tizenkét énekének megírásához. Az eposz cselekménye az Alvilágban kezdődik, ahol a Sátán és társai a nagy bukás után visszanyerve eszméletüket gyűlést tartanak, és elhatározzák az emberi nem megrontását. Hiába figyelmezteti arkangyal Ádámot és Évát, a Sátán kísértésére Éva mégis eszik a tiltott gyümölcsből. Ádám pedig a bukásban is hű társa marad. A lázadó Sátán győzelme már-már teljes, ám az arkangyal a megváltás ígéretével bocsátja útjára a paradicsomból kiűzött ősszülőket, akiket a Gondviselés mégis tovább vezérel.
Az arkangyal nemcsak a jövendőt -a megváltás útját-, hanem a múltat, a kozmikus viszály eredetét is feltárja Ádám és Éva előtt. Elbeszélésébe sűrüsödik az eposz puritán-nemzeti mondanivalója: minden rossz forrása a lázadás, melyet az angyalok egy csoportja, élén a Sátánnal, Isten ellen szított. Ez a gondolat sokféle későbbi értelmezésre adott lehetőséget, s bár a nagy eposzban túl sok az elvont teológia, zengzetes verselése pedig a nem angol anyanyelvű olvasók számára nehezen érzékelhető, gondolatgazdagsága s helyenként a fordításokon is áttörő nyelvi-költői ereje a világirodalom nagy eposzai közé emelik.

A küzdő Sámson a költő utolsó nagy műve, egyetlen drámája a shakespeare-i dramaturgiát elutasítva a görög tragédia hagyományaihoz nyúl vissza (ezt a dráma előszavában szépen és alaposan meg is indokolja). A darab felépítése szinte statikus, Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszának modorában, mégis hatalmas mozgás megy benne végbe a végkifejlet felé. A megvakított, megalázott Sámson a filiszteusok rabszolgájaként tengődik, kétségbeesését és lelkiismeretfurdalásait semmi nem enyhíti, ám amikor az ünnepet ülő filiszteusok még jobban megakarják alázni, végzetes bosszúterv jut eszébe: ledönti az ünnepi csarnok oszlopait, s a filiszteus nagyurak közt maga is halálát leli. A költő személyes tragédiájának (vakságának) és a legyőzött lázadás törhetetlen dacának hangot adó tragédia az angol költészet gyöngyszeme.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez