NÁDAS Péter

ÉVKÖNYV

A különleges prózát leginkább szellemi naplónak lehet nevezni. "Nem akartam az életidőmet irodalmi műfajokkal megnemesíteni" - írja a szerző. Ennek megfelelően az Évkönyv egy esztendőn át - 1987 februárjától 1988 februárjáig - a hónapok rendjét választja fejezet tagolásul, ám nem "intim" vagy mindennapos eseményeket regisztrál, hanem a kerek egésszé összeálló műben élet és irodalom, egzisztencia és esszencia, személyes és szellemi dolgok határain egyensúlyozó szellemiséget juttat érvényre.

Az Évkönyv művészi egységében a regény- és esszéíró legszebb erényei ötvöződnek. Az Emlékiratok könyve c. regényét idéző emlékezések kapcsolódnak a Színtér stílusát folytató bonyolult töprengésekhez, de van a könyvben színházi esszébetét is (l.: Nézőtér). E műfaji változatosságot nemcsak a szellemi analízis belső aránya egységesíti, de az is, hogy a könyv gerincívén egy már-már regénnyé növő szerelmi háromszög-történet húzódik végig - kamaszkori emlékkörből építkező, részletes és igen szemléletes epikai szálként. Az érzelmi érzéki világtapasztalásnak ez az életteljes megjelenítése komor ellensúlyra lel a zárófejezetben, amely egy idős rokon asszony haldoklásának megrendítő elbeszélése. A mű kifejlése közben a komoly intellektuális problémákat hordozó gondolatmenetekbe vonja olvasóit Nádas, műhelyvallomásokat, reflexiókat épít a könyv időmenetébe, sőt érzékletes beszámolót nyújt lakhelyéről, a negyvenvalahány lakost számláló kis zalai faluról, Gombaszegről is, s mindezeket sajátos, egyszerre érzékien konkrét és ugyanakkor a transzcendentálisra fogékony szemlélete ötvöz kivételes egységbe. A spontaneitást és a kidolgozottság érzését egyszerre sugárzó írásból tanítani is tudó nemes bölcsesség szól. Erre a bátor és nemesen kiegyensúlyozott szellemre elmélyülni kész olvasók bizonyára örömmel reagálnak.

Vissza a főoldalra    * * *    Vissza a kereséshez