|
NEMES NAGY Ágnes
NEMES NAGY ÁGNES ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEI
A költőnő - ma már nyilvánvaló - századunk második felében a
magyar költészet egyik legnagyobb egyénisége volt: a babitsi
vers, a Nyugat hagyománya és az Újhold szelleme alkotta lírája
hátterét.
Összegyűjtött verseinek mostani (1997) kiadása nem
egyszerű utánnyomása az 1986-ban megjelent A Föld
emlékei című kiadványnak, amelyről annak idején joggal
alakult ki az a benyomás, hogy az Újhold-csoport
kiemelkedő költőegyéniségének teljes lírai életművét magába
foglalja, hiszen azt még költője állította össze, ő határozta
meg a szerkezetét is, éppen ezért a szerző halála óta a
filológiában használatos "utolsó kéz" (ultima manus) elvének a
tiszteletében az ő végakaratának is volt tekinthető.
A Föld emlékei azonban nem tartalmazta a sokféle
szenvedés által megszaggatott sorsú költő teljes lírai
életművét; a hagyatékában kb. 180-185 kiadatlan vers,
túlnyomórészt kész művek, továbbá befejezetlen kompozíciók és
töredékek maradtak fenn, amelyeket az új kiadás sajtó alá
rendezője,
Lengyel Balázs
függelékben csatolt az előző kötet
anyagához, megtartva annak eredeti szerkezetét. Ez az
anyagrész, a teljes életmű ez idáig rejtőző fele,
téveszthetetlenül magán viseli Nemes Nagy Ágnes kézjegyét,
tehát semmiképpen sem "zsengékről" vagy a pályakezdet első,
tétova lépéseinek dokumentálásáról van szó, netalán a költő
által sikerületlennek minősített, s ezért az asztalfiókba zárt
kísérletekről, csak éppen a versbeszéd módja más egy kicsit,
valamint a genezisükkel kapcsolatban érezheti meg az érzékeny
olvasó, hogy ezek a versre ingerlő személyes életélményt -
ellentétben A Föld emlékei objektív lírájával - másként,
közvetlenebbül és pőrébben fejezik ki. Ahogyan hagyatéka egyik
füzetének első lapjára, mintegy öntudatlan mottóként ő maga s
versben írta fel: "úgy írok verset, mint ahogy nyílt sebből
folyik a vér." A költő szenvedélyes racionalitása,
intellektuális páncélzata - aki lírai önjellemzésül azt is
leírta magáról, hogy "esztelenül bízom az életben" - ebben a
függelékanyagban szemmel láthatóan fellazul, sebezhetőbbé
válik, jobban és megrendítőbben előtűnik a ráció "hadijelvénye"
mögül a szenvedő ember. Olyan természetes aszimmetria ez, mint
az emberi arc két fele, amelyek nem tökéletes tükörképei
egymásnak, noha egyetlen arcot alkotnak
szétválaszthatatlanul. |
